Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1900

i 6 —

fejlődött tovább s az időnként felvett idegen nyelvanyagot e maga jellemének megfelelően alakította.

Ami ezen egyes nyelvekben közös, az bátran tekinthető ama ősnyelv maradványának. Ezt a következtetés utján felvett ősnyelvet, melyből azonban eredeti alakjában semmit sem ismerünk — legfeljebb megint csak következtetés utján, — ugor ősnyelvnch szokták a tudósok nevezni, s azt a közelebbről szintén meg nem határozható időt, melyben az a nyelv élő nyelv volt, az ugor egység idejének mondják.

Az ősnyelvnek s a belőle fejlődött egyes ugor nyelveknek egymáshoz való viszonyát pedig a következőképen kell felfognunk.

Ha például azt halljuk, hogy a latin piscis-szel egy jelentésű szó magyarul hal, vogulul lehűl v. leül, finnül leala, mordvinul leal, cseremiszül Jeol, úgy az nem azt teszi, hogy finn vagy mordvin Jc hangzó a magyarban h-va változott sat., hanem azt, hogy volt az ugor ősnyelvben egy mindenesetre kéttagú, mélyhangu szó, mely Méle hanggal kezdődött, közepén föltétlenül l hang volt, a végén pedig magánhangzó. A szókezdő le hang azután a finnben, mordvinban, cseremiszben megmaradt Z'-nak, a magyarban pedig fokozatosan /t-vá lett, a mint az egyéb mélyhangú ugoreredetű szavainkon is tapasztalható. A végső magánhangzó némelyik nyelvben egészen eltűnt; mások, mint a finn, általában megőrizték, a magyar pedig csak az ilyen rágós alakokban, mint halaié, halat, halas, mig az l hang általában érintetlen maradt.

Igen könnyen fölvehető az a kérdés, hogy az az ugor ősnyelv olyan nyelv volt-e, mely egyéb nyelvekkel semmiféle rokonságban sem állott, vagy voltak neki is közelebbi vagy távolabbi rokonai?

Erre nézve szintén biztosan felelhet a mai tudomány. Az ős ugor nyelv nem volt külön álló nyelv, hanem viszont közös eredet kapcsán tartozott egy nagyobb nyelvcsaládba, melyből a mai szamojéd, töröktatár, mandzsu, mongol és tunguz nyelvek eredtek.

Ha ugyanis eme főnyelvágak egyes hajtásait egymás között egybe vetjük olyanformán, mint a hogyan azt az ugor nyelvekkel tettük, úgy egy szamojéd, egy török-tatár stb ősnyelvre jutunk, mely ősnyelvek az ugor ősnyelvhez oly viszonyban képzelendők, mint a milyet a ma is élő egyes ugor nyelvek egymásközt mutatnak.

Részletes, e kérdést minden oldalról megvilágitó munkálatok ez idő szerint még nem történtek, de az említett nyelvcsaládok mai alakjukban is oly lényeges megegyezéseket mutatnak, úgyszólván első tekintetre, az ugor nyelvekkel, hogy már ma sincs helye a kétségnek ebben az irányban.

Az ugor nyelvekhez legközelebb állanak a szamojéd nyelvek, de a többi említett nyelvekkel való rokonság is oly szembeötlő, hogy bátran lehet őket egy nagy családba tartozóknak tekinteni s az eddig szokásos altaji vagy ural-altaji elnevezés alá közösen összefoglalni.