Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1900
10 Mint látjuk tehát, a szavak nem csak hangzás, de értelem tekintetében is változnak, vagy változhatnak az idők folyamán, sőt egészen ki is veszhetnek a közhasználatból. Ezek a változások hosszabb idő elteltével azt eredményezik, hogy a nyelvek egészen új, majdnem idegen színezetben tűnnek fel, úgy hogy például mai nyelvünk ismerete magában véve nem elég ahhoz, hogy nyelvünknek legrégibb Írott emlékeit teljesen megértsük; a németnek pedig épenséggel idegen nyelvként kell megtanulnia a IX., X. századbeli német nyelvet, ha az akkori irodalmi maradványokat meg akarja érteni. Mielőtt további fejtegetésekbe bocsátkoznám, még egy fontos körülményt akarok megemliteni. Tapasztaljuk ugyanis, hogy egy nagyobb területen letelepülve állandóan lakó, eredetileg egységes nyelvű nép nyelvében, különösen az egymástól távolabb eső vidékeken, különböző, egyebütt nem észlelhető változások tűnhetnek fel. Vasmegye némely vidékein például világ helyett relay-ot, borító helyett burittó-1 mondanak, s mig egyrészt így mondják: „nem tóm mi-tívö legyek,“ dologtevő nap helyett dötögtönap-ol mondanak, s a különben használt hétköznap szót alig ismerik. Sőt az a jelenség, melyet a dölögtönap kifejezés mutat, tudniillik az összetett szóknak visszafelé ható egy hangrendre való vitele, ugyanazon vidéken sűrűn tapasztalható s például napestig helyett nepestig általános keletű. Ezenkívül sok szó nem használatos ama vidéken, a mi megvan például az alföldi vagy az erdélyi magyarság nyelvében. Az ilyen változásoknak időjártával az lehet a következményök, hogy egy nemzetnek különböző vidékről összekerült fiai nem értik meg teljesen egymás beszédét. Azt mondják például, hogy egy szász-német valamely bajor városban beállított egyszer egy fűszerkereskedőhöz ezzel a kérdéssel: „Kann man hier Rum kriech’n?“ s a jó bajor mosolyogva olyan formát felelt neki: „Tessék, van hely elég!“, mert ő a Huni szót nem szeszre értette, hanem köröskörül (herum!) értelemben vette; a kriech’n pedig az ő nyelvén nem azt teszi, hogy „kapni,“ hanem azt, hogy „mászkálni.“ S e tréfában sok igazság van, ha ilyen formában talán nem is történt meg. A történelem pedig oly eseteket is tud, mikor egy nyelvet beszélő nép fiai egymástól elszakadtak, idegen népek között telepedtek meg s úgy éltek évszázadokon, sőt évezredeken át anélkül, hogy egymással érintkezhettek volna. A nyelv magában is változik, összefüggő területeken is nyelvjárásokká fejlődik, sőt családonként is más-más színezetet mutathat; hát még oly körülmények között, mikor az egyik rész más vidéken, más életmód, más műveltség, más népek nyelvének s erkölcseinek hatása alatt él!
