Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1899

75

és csevegéseivel, kritikáival, tárcáival csakhamar a közönség kegyeltje lett, és lapja a legelterjedtebb az országban. Ugyanazon időben írta 1840-től 1850-ig a szinét-javát lírai verseinek és novelláinak, a melyek igen kiváló helyet foglalnak el Finnország svéd nyelvű irodalmában.

1845-ben lát napvilágot a „Hangavirágok“ első kötele, melyet 1845-ben követ a második, hogy 1854-ben a „Sylvia-dalok“ befejezzék e ragyogó időszakot, melyben lírai termékenysége teljes virágjában áll előttünk. 1870-ben az „Új levelek“-ben, már csak egy-két kései virágra akadunk, és az 1889-ediki gyűjtemény „Hanga“-címével már a fehér-hajú költő maga hirdeti, hogy a virágok kora lejárt.

Már az első verskötetből kilátszik, hogy Topelius Isten kegyelméből való köllő, a kinek a költői nyelv veleszületett adománya, mely mindent ki tud fejezni, a mit a szív remél, szeret és szenved. Kezdetben ugyan itt-ott ő is másokra támaszkodik, így: Franzén-ra, Runeberg-re, a népdalokra; de csakhamar a maga lábára áll és saját írásmódot teremt magának. Már 1845-ben, az olyan darabokban, mint a „Pacsirta dalai“ és „Hadd éljek még egy kicsit!“, teljes birtokában találjuk ennek a végtelenül hajlékony írásmódnak, mely a leghármónikusabb szavakból, a legszínesebb képekből, a leggyöngédebb hangokból van szőve, és a mely olyan tökéletesen hozzásimúl szelíd lelkének könnyedén mélabús indulataihoz. Hozzámérve, a Runeberg lírája majdnem zordnak és hidegnek látszik; Topelius a hangulatokat élénkebb és gazdagabb szinekkel festi, de hiányzik belőle a Runeberg gondolati bősége, mélysége és ereje, és így, ha kilép az érzelmek festésének keretéből, a meséhez, életképhez, vagy, kivált élte alkonyán, az elmélkedéshez, bölcselkedéshez folyamodik.

Topelius szelíd természetétől éppen olyan távol áll a szenvedély heve, mint a Franzén-étól. A saját szerelméről sem igen szeret énekelni; ritkán intézi dalát egyes nőhöz, inkább a nőkről általában zeng a lantja. Mesterileg festi a női szivet, az ifjú anya csöndes örömeit és reményeit; de kiváltképpen az ifjú hajadonok lelkének összes finom árnyéklatait, Finnország ifjú leányainak ajánlta is „a pusztának halvány-piros, harmattól csillogó, friss hangavirágai“-nak első bokrétáját. És Finnország ifjú lányai viszonzásúl egész életében leghívebb tisztelői maradtak. A nőiesség jellemzi az ő múzsáját, mint a hogy a Runebergét a férfiasság.

Gygnaeus-tól és Runeberg-től vezetve, a népköltéstől és történeti tanúlmányoktól táplálva, Topelius csakhamar a hazában a költészetnek egyik legszebb és legméltóbb tárgyát találja föl: megénekeli nevét, sorsát, emlékeit, legnemesebb fiait, valahányszor egyet-egyet közülük Tuoni (a Halál) sötét birodalmába ragad a sors, — és annyi mást.

Hazája szeretetével egy rangon áll a hazai természet szeretete, melyből annyi kecses tárgyat merít, és a melyről majd végtelenül gyöngéd és bájos, majd rendkívül eleven és pajzán képeket fest. A horgász tűnődése a reggel pirkadásakor, a korcsolyázó éjjeli útja kedveséhez, a havon