Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1898
60 Örvend a magyar szív annak láttára, hogy legdrágább kincse, szabadságának biztosítéka, legféltettebb talizmánja, a magyar szent korona, dicső fejedelmek szentelt öröksége megóvta, s az iránta tanusitolt tisztelet párosulva vitézséggel és bölcsességgel, megőrizte még súlyos megpróbáltatások között is e hazát és nemzetet; másrészt a bánatos borongás felhője nehezül a honfinak keblére, ha felujulnak emlékezetében az átkos visszavonás-okozta csapások képei, melyek oly gyakran jelentek meg e sokat zaklatott hazának téréin, holló szárnyakon lebegő zordon enyészetet hirdetve s végső pusztulással fenyegetve honszerző Árpádnak jobb sorsra érdemes ivadékait. Azonban hiába dúlt a vész, hiába tombolt őrületes szilajsággal a vad fergeteg, — a magyart a teljes elbukástól mégis megóvta tiszteletének mindig magasan álló tárgya, ragyogásában varázshatalmat árasztó talizmánja, mely az engedelmes, hűséges alattvalót, még a nem vitézt is vitézzé, a habozót határozottá, az ingadozót eltökéltté, a gyöngét erőssé tette, hősiességre, hazaszeretetre buzdította, lelkesítette. Különben megtudnánk-e magyarázni azt a szinte csodával határos és majdnem tüneményes jelenséget a világtörténelemben, hogy egy nemzet, mely harczias és vitéz fiaiban ugyan spártaiakhoz hasonló védőkre támaszkodhatott, mégis oly sok ellenséges nép között, annyi ezer támadás daczára, mindig kibírta heverni a szenvedett csapásokat és ujult erővel tudta folytatni a küzdelmet, a mit csakis úgy lehet megmagyarázni, hogy e haza földje csüggedetlcn bátorságot, törhetetlen akaratot önt a veszély pillanatában fiaiba, s nemcsak a hadi szerencse forgandóságának, hanem hősies elszántságának, szívós kitartásának köszönhette, hogy sokszor föléje kerekedett támadójának és amavval éreztette dühös, de jogosult haragjának bosszúját, bosszuló karjának súlyos csapásait. A mi magában véve legszebb erény, ha kellő helyen és időben gyakoroljuk, azonban igen nagy bűnök, megbocsáthatatlan vétségek fakadhatnak egyúttal belőle, ha nem a kívánatos ügy érdekében érvényesítjük akaraterőnket. Váljon nem a harczias érzés túlon-túl kifejlesztett adománya vitte-e rá nemzetünknek sokszor megtévelyedett fiait ama ballépésre, hogy képzelt vagy félreismert előnyök érdekében a nemzetnek törvényesen megnyilatkozó akarata ellenére húzta ki kardját hüvelyéből? De a hatalom birtokában hatalmas eszközökkel bölcsen élő fejedelmeink, ha kellett, mint megannyi Brutusok léptek fel még saját véreik ellenében is, érvényt szerezve jognak, igazságnak és törvénynek, mert tudták, belátták, hogy ezek ama talpkövek, a melyeken az országok szilárdul állanak. Hiszen a történelem sokkalta hatalmasabb birodalmakat is látott már a hatalom magas fokáról a megsemmisülés örvényébe sülyedni alig nehány száz évi fennállás után. A nagy, a hóditó Róma, melynek örök fennmaradásáról minden igaz római meg volt győződve, miután a földközi tenger melléki országokat mind birodalmába kebelezte be, végre saját súlya alatt roskadott össze, mert kiveszett az az erkölcsi alap, a melyen e csodálatos birodalom impozáns épülete lassanként felépült, igy aztán az oszlopok is megrendülvén, romba kellett az egésznek dőlnie. És e példa nem áll egyedül a világtörténelemben; ugyan e sors várt több olyan hatalmas és fényes országra, melyekben dicső, harczias és vitéz apáknak élkor- csosult ivadékai nem tudták sértetlenül megőrizni, s a mit ők örökül
