Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1898
52 Idegen föld szülötte megérinti lábával e földet s attól fogva anyjának választja azt. 1857-ben volt először Magyarországon; szomorú időben. A szabadság zárva volt; a hazafiak is börtönben voltak. Törvény volt a szurony és a golyó. Néma volt a haza földje, csak a bilincs csörgése hangzott, lm egyszer Erzsébet megjelen közöttünk, s mintha a tárogatós angyal szállt volna közénk a magasból, nyiladoznak a börtönök, hullanak a bilincsek s a szabadság éltető szellője lengi át a hazát. Váljon ki tette ezt? Tán az az idegen angyal, a ki megbüvölte a világot, megbúvóit mindnyájunkat szelídségével, jóságával ? Igen, ő volt az, aki a felséges férje kezében a kardot olajággal cserélte fel s attól kezdve védő angyala volt Magyarországnak. Nem frázis ez, kedves ifjúság, amit mondok. Tiszta valóság a szó nemes értelmében. Erzsébet királyné nemcsak hű nő, gyöngéden szerető anya, de igaz magyar honleány is volt. Meglanulta nyelvünket, szerette Íróinkat. Koszorús Jókaink műveit legjobban ismerte. Ez is tanúbizonysága állításomnak; de ennél többet mondok. Rokonszenve, magyar faj szeretete környezetére is kihatott. Magyarokkal vette magát körül. Nopcsa báró, Hunyady gróf, Berzeviczy, Festetich, Majláth, Sztáray grófnők, és az ő hű felolvasónője Ferenczy Ida, mind magyarok voltak. Kell-e említenem, hogy a boldogult trónörököst hogyan nevelte? Büszkén mutatla be Deák Ferencznek, mint oly fiút, aki jól tette le vizsgáit és a ki különösen a magyar történelemben jártas. Rudolf trónörökös jártas volt nemcsak a magyar történelemben, de a magyar irodalomban, a magyar jogtudományban. Azonkívül úgy bírta a magyar nyelvet, mint kevesen, s úgy tudott írni magyarul, hogy nagy Jókaink tanúsága szerint a legjelesebb magyar irók egyike volt. De ezen felül érzett is magyarul. Leg- meghittebb barátkozása a magyar főurakkal és Jókaival, bizonyítja ezt. És ha Rudolf magyarul beszélt, írt és érzett, azt fölséges anyjának köszönhette különösen. De nem láttuk-e e magasztos alakot a Deák Ferencz ravatalánál? A Habsburg uralkodónét az egyszerű, magyar tekintetes ur koporsójánál térdepelve s koszorút helyezve el sajátkezüleg a polgár-erény megtestesítőjének holttetemére. Ezt csak oly nő teheti, kinek nemcsak fején ragyog a korona, de szivében is ott van a szeretet és jóság koronája. Elmondjam-e még azt, hogy Gödöllő volt a legkedvesebb otthona, hogy ha konfliktus támadt volna az uralkodó és nemzet között, az ő angyali jósága békességet hintett az ingerült kedélyekbe s a támadó vihar elsimult. Elmondjam-e a sok történetkét, melyek a nép ajkán forognak s rnindannyia az ő szivjóságának, nemes érzésének egy-egy tanúbizonysága? Nem mondom el, nem akarom azt, hogy jobban fájjon a szivünk, hogy erősebben érezzük a fájdalmat, mi elvesztésével érte szivünket. „Apadjon el a szem, mely czélba vévé, száradjon el a kar,“ . . . mely kioltá a nemes életet. Emléke pedig legyen szent és örök. Alakja álljon előttünk érczbe öntve, hogy lássuk őt folyton, Magyar- ország édes anyját, védő angyalát s kérjük a Mindenhatót, adjon hozzá hasonló királynékat szegény Magyarországnak.
