Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
7 Damoetas. Készen ajándékom kedveltemnek: kiszemeltem Már magam azt a fát, hol a gerlicze rakja a fészkét. Menalcas. Én többet tettem: a fiúnak tíz aranyalmát Hoztam az erdőről s holnap küldök neki újra. Damoetas. Hányszor s mily szavakat rebegett Galathea nekem már! Csak legalább egyet vigyetek, szellők, fel az égbe! Menalcas. Mit basznál nekem az, hogy nem gyűlölsz te Amyntas, Hogyha vadat kergetsz, míg én csak tartom a hálót?! Damoetas. Phyllist küldd születésemnek napjára Iollas; Most te ne jer, — szívesen látlak majd áldozatomnál. Menalcas. Phyllis már az enyém; hogy sírt a szegényke utánam, S mint mondá neki: „ég veled immár, édes Iollas!* Damoetas. Farkas, akolra, veszély, mint zsenge növényre a zápor, Fákra erős szélvész: én rám Amaryllis epéje. Menalcas. Jó a vetésre eső s friss lomb a sovány gödölyének, Fűz is a marhának: hát még énnékem Amyntas! Damoetas. Egyszerű versezetem múzsája becses Poliónál, Pieridák, ti üszőt fogtok neki érte nevelni. Menalcas. Verseket ír Polio maga is, bika illeti őt meg, Mely szarvval támad s homokot szór, rúgva a földet. Damoetas. A ki szeret Polio, a te pályád fussa meg ő is, Nékie méz folyjon s a szederből is csupa balzsam.
