Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
— 19 midőn flu módjára feltekintek Felségedre, mint atyai barátomra. Szövetségünk, hála Felséged bölcseságének, népünk üdvére köttetve, szilárdan és felbonthatatlanul áll fenn és Európának már régóta megőrizte békéjét és meg is fogja őrizni továbbra is. A lelkes odaadás Felséged iránt, arról bizonyos vagyok, még ma is úgy lángol Árpád fiainak szivében, mint akkor, midőn Felséged nagy ősének azt kiáltották: „Moriamur pro rege nostro!“ Ezen érzelmeket kifejezésre juttatva, kifejezni mindazt, amit Felségedért érezni, gondolni és imádkozni bírunk, abban a felkiáltásban mondjuk meg, amit utolsó lehelletéig hangoztat minden magyar: „Éljen a király!“ Szeretett Ifjúság! A nemzeti politikának és kulturális haladásnak dicsőséges esztendei ezek a magyar nemzetre. Ezt ellenségeink sem tagadhatják. S hogy ez lehetséges volt, csupán két hatalmas tényező egyetértő munkájának köszönhető. Nemzet és király kölcsönös bizalma, egymást kiegészítő lelkes munkálkodása emelte oda a magyar államot, a hol van: a hatalom és nemzeti boldogság útjaira. Ő felsége a királynak nemzete iránt való bizalma és atyai szeretete. Ez a két virág, mely évszázadokon keresztül nem tudott kinyílni, s lehetetlenné tette Magyar- ország boldogulását, ime I. Ferenc/. József nemes, lovagias szivében teljesen kivirágzott. Nemzetének boldogsága, az ő boldogsága is, nemzetének dicsősége, az ő dicsősége is. Megkoronázása óta az alkotmányos uralkodó mintaképe, ki népeinek él szive minden dobbanásával ; ő az, ki a millennium dicsőséges esztendejében udvara ragyogásával s szive melegségével oly nagygyá emelte nemzeti ünnepünket; ő az, ki mindjobban visszavarázsolja Nagy Lajos és Hollós Mátyás korának fényes királyi udvarát, hatalmas szövetséges uralkodó társait látva vendégül díszes palotájában; ő az, kit nemcsak népei környeznek tisztelettel, de — csak az imént hallottátok — hatalmas szövetséges társa, mint atyai barátjához tekint fel és ragaszkodik hozzá, s Európa többi népei is a tisztelet és rokonszenv minden jelével halmozzák el a nemes, lovagias öreg fejedelmet s mint egy ember zúdulnak fel a vakmerő ellen, ki jó szivét fájdalmas emlékek felidézésével csak futólag is megkeseríteni merészelte. Oh de mily magasra emeli őt legutóbbi cselekedete! Bizonyára mindnyájan hallottátok már. Futó tűzként járta az országot a dicső királyi szó. Tiz jelesét a nemzetnek szobrokkal tiszteli meg ő, a Habsburg 2*
