Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
10 E napokon nyáját nem igen hajtotta itatni Senki hűvös patakok mellé, nem akarta meginni Jószágunk a vizét, a füvet-szénát se kívánta. Rengeteg erdőkből zúgó hangok bizonyítják Daphnis: oroszlánunk is megsiratá kimúlásod. Örmény tigriseket Daphnis fogatott kocsijába. — Körtánczot Daphnis hoza Bacchus tiszteletére, Repkény- s szőllővel díszített hajló fabotokkal. A fákat szőllő teszi széppé, fürtök a szőllőt, A nyáj dísze bikánk, a vetés gazdag mezeinké: így voltál tieid szépsége, — mióta letűntél, Nem gondol mezeinkre Pales, ott hagyta Apolló. Ott, hol igen gyakran gyönyörű árpát vetegettünk: Most hitvány rozsnok s henye fű burjánzik a földön; Lágy selymes violák s bíbornárcziska nyomában Most száraz kóró s tövises gyom ütötte fejét fel Szórjátok be fiúk az egész földet levelekkel, Födjétek vizeink be, hiszen maga Daphnis akarja, Hordjatok össze kicsiny dombot, ráírva a verset: „Itt nyugszik Daphnis, ligetünknek hírneves ifja, Pásztora szép nyájnak, maga még szebb, mint az egész nyáj.“ Menalcas. Éneked oly kedves hallgatni, te isteni költő, Mint szunnyadni mezőn, ha kifáradtunk — s a melegben Oltani szomjunkat hűvös forrás italával. Már is utolérted sípodon s versedben a mestert, Ó boldog gyermek, te jövendesz a sorban utána! Válaszul énekemet, ha olyan gyarló is, azonban Elzengem, vágyván fölemelni a csillagos égig Daphnisomat, ki előtt én sem voltam legutolsó. Mopsus. 4 Már mi szerezne nagyobb örömet nékem szavaidnál? Es amaz ifjú nagyon méltó dalainkra, különben Múzsádat Stimichon régen dicséri előttem. Menalcas. Fénynyel övezve tekint a lakatlan Olymp tetejéről Daphnis a lába alatt lebegő felhőkre s az égre; Tőle gyönyör lepi el ligetünket a többi mezőkkel, Pánt is, a pásztorokat s a berek habtiszta leányit.
