Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1894
7 elismerünk. De mennél inkább tiszteljük a velünk közlött menyei jótéteményt, annál elevenebben érezzük abeli kötelességünket, miszerint ezen Egyház javát ’s igy Isten dicsőségét is mindinkább terjesszük. Az most ami szándékunk, midőn oskoláink nagyszámú ifjúsága s ennek istenes neveltetése iránt abban egyeztünk meg, hogy oskolai intézeteink jelen állapotját feljebb emeljük, ’s az által szeretett gyermekeinknek utat nyissunk nagyobb tökélletesedésre. Illy kegyes szándékunknak szerentsés létesítése tekintetéből el tökéltük magunkat kimivelt, kegyes életű és szép ismeretekkel kitűnő férjfiut olly végre meghívni, hogy azt, a mit igaz szívvel óhajtunk, velünk egyet értve fogadja el, de rajta építsen is és épitve igazgasson ’s ezen istennek és az ő szent egyházának kedves munkát mindenkép elősegítse. Illy férfiút pedig az isteni gondviselés minékűnk Tiszt. Uraságodban jelelt ki, mi is tehát egyakarattal ezen hivatalt Tiszteletességednek ajánljuk azon reményben, hogy T. U. oskola iránti ismeretes buzgalmánál fogvást ezen felsőbb oskolánkban olly szerentsés sikerrel fog munkálkodni, miszerint az e tájékon, rövid idő alatt hírre kapjon. E szerint nints egyébb hálra, mint hogy ezen meghivó levél által T. Urat ezen hivatalra ünnepélyesen megkérjük) a mint tettleg is ezennel oskola igazgatóul és első oktatóul meghívjuk. De egyszersmind óhajtásunkat is e részben T. Ur előtt nyilvánítani akartuk: Mindenek előtt T. Urnák tisztében fog állani, ezen oskolát az Ekkl. Felügyelőségével ’s Lelkészeivel együtt úgy megalapítani, hogy ne csak fenálljon, de gyarapodjék s virágozhasson is, minél fogva reményijük, hogy valami csak annak javára ezélzand, akar üdvös törvények, akar hasznos rend, mindazt T. Ur bizonyosan valósitandja. így rendeztetvén el az oskola, másik fő kívánságunk az, hogy az ifjúság szivébe igaz vallásbeli isméretek cseppegtessenek és igy tartozni fog az orthodoxa Theologiát, a mi Evang. Theolo- giánkba még eddig be nem vett minden előítéletek elmellőzésével úgy adni elő, hogy Ekklésiánkban, mely az eredeti hithez szorosan ragaszkodik, senki meg ne botránkozzék’, legkisebb gyanú se gerjesztessék. Főleg azt óhajtjuk, hogy oskolai ifjúságunk igaz kereszt. erkölcsre mind parancsolatok, mind szép példa adás által úgy vezettessék, hogy igaz vallás ismérete és erkölcsi szép szerénysége mindenekben kitűnjék. A többi tanulmányokra pedig aként fordit- tassék gond, amint azt az idő szelleme és T. Ur bölts belátása fogja javallani, de a honi nyelv gyakorlását és tanítását mindenek felett kívánjuk. Mig Rhetorok és Syntaxisták elegendő számmal nem lesznek, addig a Grammatica tanítása is T. Urra bizatik; az alsóbb oskolai osztályok igazgatását is, nem rekesztvén ki a helyb. Lelkészek, mint természetes oskolafelügyelők befolyását, a T. Urnák ajánljuk. Több efélék is időjártával adódhatnak elő, miket ezen