Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1894

5 a tiszai egyházkerületnek számra nézve legnagyobb és leg­erősebb egyháza volt: elég korán gondolkodott arról, hogy egyenlő lépést tartva a protestáns előbbkelő egyházakkal, oly iskolát állítson fel és szervezzen városunkban, melyben a serdültebb ifjúság tiszta, józan, protestáns szellemben nevelve, alapját vethette meg a magasabb, a tudományos kiképeztetésnek. A protestáns elvekhez való hűség, a magyar hazafias szellem ápolása, az elsőrendű egyházakkal való nemes verseny kifolyása azon emlékezetre méltó szándék és intézkedés, melynek részletei az úgynevezett „professori iskola“ felállítására vonatkozó egyházi határozatban foglal­tatnak. E határozat 1806. évi augusztus hó 20-dikát viseli magán keletül. Ugyanis az emlitett, napon tartott egyház­tanácsülés tanácskozásának legnevezetesebb tárgyát egy „főbb iskola“ felállításának mikéntje, kérdése képezte, mely kérdésre a protestáns buzgóság, áldozatkészség még a mon­dott napon tartott gyűlésben megadta a feleletet, a mennyi­ben a tanácskozás tartama alatt. 3500 forintot Írtak alá egyházunk hívei a tervbe vett, a czélul kitűzött tanintézet alapjául. Az első adakozók, alapítók között különösen emlí­tendők: Sexty András 100, Gráf András 100, Kovács András 100, Barta József 100, Markus Balázs 100, Bogár Tamás 100, Súlyán József 100, Dióssy József 100, Benkő István 100, Dióssy János 60, Reguly Gábor 50, Tresztyenszky Mihály 50, Koska Dániel 50, Nalevanko Mihály 50. Pozsonyi György 50, Kovács Mihály 50, Peskó József 50, Benedikti Dániel 50, Szmoljár Mihály 100, Pápai András 100, Leonda Pál 100 forinttal. Az 1806-dik év augusztus 20-dika tehát gymnasiumunk alapításának napja. Egyházunknak 3500 forint állván a felállítandó „ma­gasabb“ iskola létesítése czéljából rendelkezésre, nemes Dióssy Tamástól 500 forinton egy házhelyet vett a nagy- debreczeni utczában (ma Iskola-utcza 12. szám), mely telken az egyház 1807. februárius 13-kán le is tette alapkövét az iskolai épületnek, hogy azt még ez évben felállittassa, mi­A pro­fessori is­kola ala­pítási ideje. A pro­fessori iskola alapitói.

Next

/
Thumbnails
Contents