Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1894
26 tehetik és folytonosan tökéletesbithetik, hanem idővel Isten segitsége és buzgó akarat mellett, mint reméljük, még felsőbb tanintézetté is emelhetendik. Az intézetnek jövedelem-forrásokkali gyarapítása tekintetében azonban azon megszorítás tétetik: miszerint igen szegény tanítványoktól, különösen pedig ezen intézetbe járó szegény- sorsú árváktól a tandijakat követelni szabad nem leszeu. 9- szer. Ha az alapitványozó város pénzügyi viszonyai az első pontban kötelezett 100,000 forintnyi tőkének akár részbeni, akár egészbeni felmondását és lefizetését előidézendik: ez esetben magának ezen lefizetendő tőkének, vagy tőkerészeknek teljes biztosíték melletti elhelyezése, időnkénti folytonos gyümölcsöztetése és eljárása is, ugyancsak a fentebbi iskolai tanács felelősséggel járó joga és teendője leszen. 10- szer. Ezen algymnasium mindennemű összes bevételeiről és kiadásairól a többször említett iskolai tanács saját pénztárnoka által pontos számadást vezetend, ugyanezt havonként is megvizsgálja s az iskolai év végével hasonlókép megvizsgálva, a kezelő pénztárnok által alá írva és az iskolai tanács elnöke által ellenjegyezve egy példányban a tisztelt helybeli ág. ev. egyház presby- teriumának, másik példányban pedig az alapítványt tevő Nyíregyháza városának időnként múlhatatlanul bemutatandja. Melylyel kapcsolatban egyszersmind ezen intézet állapotáróli kimerítő jelentést és az iskolai elöljárók, tanári kar, személyzet létszámát, úgy az ezen intézetben azon év alatt oktatást nyert tanítványok egyéni kimutatását is előterjesztendi. 11- szer. Mind az iskolai tanácsnak, mind az ezen algymna- siumnál alkalmazva leendő tanári karnak mindenkor határozott figyelmeztetésül kiköttetik, hogy ezen testvéri szeretetalapitvány jövedelmeiből a nemzetiségek szent nevével átkos játékot űző buj- togatók, ha talán nem ismerve tanárokul vagy segédekül meghivatnának is, dijaztatni nem fognak. 12- szer. Az ezen alapitvány-levél szellemében kötelezett 100,000 frt tőke utáni kamatoknak a fentebbi 5-ik pontban megirt módok és határidők szerinti pontos fizetését ezen Nyíregyháza városának minden vagyonait szabad választás alá kijelölve, sommás szóbeli per által biztosítjuk. Mely ebbeli alapítványunk során a hőn tisztelt helybeli ág. ev. egyháznak őszinte nagybecsülésünket nyilvánítva, s az ennek szárnyai alá helyezett algymnásiumnak mindenkori üdvöt s előmenetelt kívánva és annak elöljáróit s leendő minden növendékeit a testvéri szeretet, haza és közügy iránti hűség buzgó ápolására szivrehatóan felkérve, Istenben vetett hazafiui jóreménynyel maradtunk Nyíregyházán, 1861. évi okt. 29. tartatott községképviseleti gyűlésünkben. Nyíregyháza s városa nevében kiadta Riszdorfer János főjegyző, Meskó Sámuel polg., Májerszky Lajos főbíró, Kralovánszky András tanácsnok, Schmál Károly tanácsnok, Kralovánszky Mór tiszti ügyész, Suták Antal képv., Dómján Sámuel, Draskóczy Sámuel, Uray Tamás, Kovách Gergely, Benczúr Miklós, Grenerczy Andor, Nikelszky Sámuel, Szamuely Baruch, Nikelszky Mátyás, Vad András, Oláh Ferencz, Tóth István, Krajnyák György, Török Péter, Kralovánszky László, t. gyám, Enyingi Lajos v. főkapitány, Kolcsár Mátyás, Oltványi Endre, Kovács József, Bodnár István,