Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1894

222

mázó kiváló szorgalom gyümölcse. E tekintetben erősen vetekednek egymással s határozott bizonyságot tesznek arról, hogy íróik kedvvel fáradoztak az alkalmas, bár nem könnyű feladat megoldásán.

Mert Bethlen Gábor politikáját mérlegelni, kellően megvilágítani s a kiváló fejedelemnek különösebben a 30 éves háborúban való szereplését minden irányban méltatni talán még nehezebb, mint biztató, különösen ha az elérhető sikerre fordítjuk figyelmünket. Valóban a tanultabb fő is könnyen eltévedhet ennek az egész kornak látszólag alig összefüggő, szinte episodszerü s mindenek fölött lázasan mozgalmas küzdelmei közt, hol a hitszegésig menő politikai jellemtelenségnek annyi szánalmas példájával találkozunk, ha a tettek mögött nem ismeri fel azon rúgókat, melyek mozgatják s egyszersmind szabályozzák is a történeti eseményeket.

A pályázók munkáiból kézzelfoghatólag derül ki ez igazság, mert többé-kevésbbé mindhárman bizonyos ingadozást árulnak el abban, hogy Bethlen Gábor jelleméről határozott és világos fogalmat nyújtsanak. Különösen az I-ső számú „ Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!?“ jeligéjű munkában mutathatunk oly állításokra, melyek a történeti igazsággal, sőt néha egymással is ellentétben állanak. Csak példakép idézzük a következő helyeket: „Bethlen czélja elérésében nem a nemes, hanem a hatályos eszközöket vállogatta,“ — „Bethlen kizárólagos czélja a magyar királyság megszerzése volt,“ — „önérdekből kötött szövetséget a csehekkel“ s viszont: „Bethlen politikai végczélját Magyarország alkotmányos és vallásszabadságának biz- tositása képezte,“ — sőt egy helyütt directe egymás mellé teszi az egymásnak ellentmondó két állítást. Általában kelleténél többet tulajdonit Bethlen tetteinek indokolásánál az önző magánérdeknek, mint az önfeláldozó haza- fiságnak, de nem tud következetes maradni abban, hogy az egész munkán átvonuló eme felfogását az összefoglaló méltatásban is érvényesítse. E következetlenség, a belőle eredő habozással, szinte kapkodással együtt, művének legjelentékenyebb hibája, mely mellett a lánczszerü összefüggés rovására eső s helylyel-közzel előforduló megszakítások s a természetes átmenetnek érezhető hiányai csak másodrangu szerepet játszanak.

E hibák mellett azonban jelentékeny érdemei is vannak, melyeket szívesen emelünk ki, nevezetesen a források buzgó fölhasználását annyira, hogy az e korra vonatkozó okmánytárból is sűrűn idéz megfelelő helyeket, s ezenkívül előadásának bizonyos vonzó könnyedségét, itt-ott lyrai lendületességét, különösen művének befejezésénél s ott, a hol Bethlennek az európai uralkodókkal végzett tárgyalását s Wallenstein fellépését rajzolja.

Mig a fentebbi pályaműnek következetlenségét róttuk meg elsősorban, a III-ik számúnak — jeligéje: Szabadság! — értékéből a laza s e miatt gyakran homályos tárgyalás von le nagyon sokat. Kijegyzett adataink közül különösen azokra hivatkozunk, melyek a 10, 20,66,67,98, 190-ik lapokon találhatók. Alig tudtuk néhol megérteni, mit akar mondani a szerző.

Egymás mellé állítja az eseményeket, de nem mindenütt próbálja meg azokat egymásból magyarázni s ha magyarázza is, okoskodása nem mindig sikerül. Kivételt azon fejezete képez, mely Bethlennek politikai érdekből szőtt házassági terveivel foglalkozik, ez határozottan ügyesen, jól van megírva. De ezenkivül is több kisebb részlet tanúskodik arról, hogy szerzőnek vannak jó gondolatai s ki is tudja azokat fejezni, bár néhol ugyancsak megnyomja a tollat, mikor például a bigott spanyol udvarról, a pozsonyi gyalázatos békéről, az udvar nemtelen, de jellemző eszközéről stb. emlékezik meg. Ilyenfajta kifejezésekből ítélve szinte kínálkoznék a gyanú, hogy két-