Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1893

I.

Vergilius költeménye az aranykorról,

i.

Alig képzelhető hálásabb feladat a philologusra nézve, mint lépésről lépésre, fokról fokra kimutatni azt, hogy mily mértékben halad a rómaiak szellemi élete, philosophiája, művészete, főleg pedig irodalma a teremtő őserő eredetiségével büszkélkedő görög cultura nyomdokán, — földeríteni azt a viszonyt, mely az összehasonlitás alapján biztos kulcsot ad ez utánzó termékek értékének megítélésére s levonni azon következtetést, hogy kiváló mintaképek tanulmányozása és utánzása jelentékeny lendületet képes adni a veleszületett tehetség megnyilatkozásának.

Mig azonban egyrészt sok véletlennek tulajdonítható azon egyoldalúság, mely a római géniusznak inkább fegyverrel, mint a múzsák jelvényeivel való ábrázolását követelhetné, másrészt szinte érezzük, hogy a honalapító harczok diadalmas fiának ideje se lehetett a művelődés oltárán is meghozni annyi áldozatot, a mennyi a testi és lelki erők egyensúlyban tartására szükséges. Mintha e hős nemzet először csupán a lehető legbővebb anyagszerzésre fordította volna minden képességét, hogy a késő boldogabb nemzedék kényelme szerint válogathasson annak feldolgozásában, s mintha azzal, hogy a feldolgozás módjára nézve idegenből kért alapot, csupán izmosodni akart volna, hogy tovább fejlesztő, de e mellett nem egy tekintetben újat is alkotó munkásságát érvényesíthesse.

Ismeretes, hogy a régibb római irók, közelebbről a római költők, egész Livius Andronicustól kezdve, formában és tartalomban egyaránt inkább fordításokat, mint utánzó munkákat nyújtanak, s ha a szolgai másolást utóbb a contaminatio néven ismeretes, több munkából egyet összerakó eljárással folytatták s imitt-amott helyi vonatkozásokkal gazdagították, bizonyára a kellőképen ki nem elégített közszükségletnek akartak eleget tenni,

l*