Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1891
33 — álljon meg. Azoknak, a kik sokat írtak vagy sokat adnak elő, nem nehéz feladat ez. Előbb ugyanis fejben körülírják a gondolatot, s a szavak tüstént ott teremnek, melyeket az ész oly gyorsan küld, hogy mindenik a maga helyére kerül úgy, hogy a körmondat eleje és közepe vonatkozik a végére. Néha gyorsabb a beszéd menete, máskor meg lassúbb, s igy már az elejének kell úgy indulnia, hogy megfelelően jusson a végéig. A beszédben máskép tűnik elő a rhythmus, mint a versben, s a mit a beszédben rhythmikusnak mondanak, nem mindig rhythmus által jő létre, de szófűzés utján. E szerint minden rhythmus szónoki, csakhogy egyszer egyik, másszor másik alkalmasabb; a szavak minden részében megvan, onnan ered, hogy a hallásra kellemesen hat, s a beszéd egész folyamán gyönyörködtetés a czélja. A rhythmus alkalmazását illetőleg a történeti és az epideiktikus beszédben terjedelmes körmondatban lehet beszélni úgy, hogy a beszéd mintegy körbe zárva folyik addig, mig minden egyes mondat teljesen be nincs fejezve. Az igazi szónok nem ir beszédet anélkül, hogy illő rendbe és rhythmikus alakba ne hozná minden mondatát. Rhythmikussá kell tenni a beszédet, a mikor valamit kitüntetőleg magasztalni akar a szónok, vagy ha tárgya nyugodt, méltóságos, nem megindító előadást kíván ; különösen akkor van nagy hatása, mikor a hallgatóság már meg van nyerve ügyének és tovább akar hallgatni, csodálkozva a szónoklat hatalmán. Nem sokáig kell alkalmazni a beszéd összes részeiben, kivéve a záróbeszédet, ahol lén}’eges. A beszéd rhythmusa általában gyorsabb, ha a lábak rövidek, lassúbb, ha hosszúak. Heves beszéd gyors rhythmust kíván, tárgyi magyarázat lassúbbat. A kretikus (—) és a paean (—<j—uu, uu-u, uuu—) igen ügyesen beszőhető a kötetlen beszédbe; ez utóbbit a régiek legtöbbre becsülték; Cicero azonban másokat fölébe helyezett. Még a spondaeust (— —) sem szabad mellőzni, bár nagyon is lassúnak és von- tatottnak látszik, azonban mégis méltóságos menete van a körmondatnak úgynevezett bevágásaiban és tagjaiban. (A bevágás, incisum, két-két verslábból állott; két trocbaeusból és két spondaeusból, pl. Marce Druse — patrem appello; a tag, 3
