Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1890
3o Ö. Az alapítvány czélja és rendeltetése, hogy annak kamataiból a nyíregyházi ágostai ev. főgymnasiuin Vlll-ik osztályának egyik jómaga- viseletű növendéke, pályázat utján, évenként megjutalmaztassék. 4. A kitüntetett ifjú megjutahnazásánál figyelembe nem veendő sem vallása, sem szüleinek vagyoni állása, sem származása, egyedül jeles szorgalma és a magyar történelemben elért tanulmányi eredmény. így véljük leginkább az .,egyenlőség“ szent eszméjét megvalósítani: ..Erkölcsi tulajdonok lépjenek versenyre egymással s győzzön a jobb 5. Az ösztöndíjra a tanári testület évenként pályázatot hirdet a Vlll-ik osztály növendékei között. Az írásbeli dolgozat tárgya mindig a magyar történelem köréből tűzendő ki; még pedig minden év deczember 18-ig; az idegen kézzel irt pályaművek jeligével ellátott levél kíséretében a főgymnasium igazgatójánál márczius hó 1-ső napjáig bezárólag nyújtandók be. (5. A pályamüveket a Vlll-ik osztályban tanító magyar történelem és magyar irodalom szaktanárai együtt bírálják meg; írásban kifejezett véleményüket a tanári testület elé terjesztik, mely a viszonylagosan legjelesebb pályaművet a főgymnasiumi tanácsnak meg jutalmazás végett beterjeszti, hol is a jeligés levél felbontatik s a jutalom kiadása elhatároztatik. 7. A jutalom mindenkor márczius hó 15-én az összes tanuló ifjúság, főgymnasiumi tanári kar és tanács s egyéb tanügy barátok jelenlétében a főgymn. korbeli felügyelője által adandó ki, mikor is a megjutalmazott ifjú pályaművét vagy felolvassa, vagy felolvastatja. Adja Isten, hogy ez alapítványunk következtében ifjaink lelkében a hazai történelem tanulmányozására kedv, a történelmi nagy alakok erényeinek utánzására lelkesedés s a haza iránt jeles tettekben nyilvánuló szeretet ébresztessék! Kelt Nyíregyházán, egyezernyolczszázkilenczvenegy (1891.) évi junius hó 15-én. A polgárság megbízásából: Leffler Sámuel, Benes László, a Kossuth Lajos-alap kezelő bizottság ^ elnök tagja, jegyzője. l)r. Meskó László. Kerekréthy Miklós. Okolicsányi Gtéza. Török Péter. Bogár Lajos. Somogyi Gtyula. 0$ ti