Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1887
20 Itt első sorban a főgymnasium tisztelt tanári kara veszi ál az intézetet kezelése alá. Nevel, oktat, a zsenge kortól fel az érettségig. Kertésze az intézetnek, s mint ilyesnek hivatása okszerűen, a paedagogiai kivánalmaknak megfelelően, igen óvatosan ápolgatni a csemetéket, gondozni: de nyesni is a szükséghez képest. Én tehát ezen fényes épület használatba vételét bízom első sorban ezen tisztelt tanári karra, s bizton reményiem és tudom is, hogy hivatásának nagyszerűségét tudva és mélyen átérezve — s ezen hivatásának magaslatán állva — akként ápolandja az említettem szellemi kertet, hogy ebből a csemeték: a tanuló ifjúság oly díszesen kerüljön ki. miszerint minta-példányul szolgáljon más intézeteknek is! De ehez nem elég maga az ápoló, gondos kertész; elkerülhetlenül szükséges, hogy nektek, kedves tanulóifjúság, magatoknak is mélyen áthatva kell lennetek annak tudatával, hogy ez azon „alma mater“, a melynek tápláléka azon szellemi eledel, amelyet át kell hasonitanotok mentül nagyobb adagokban: ez azon intézet, amelyben ha emyedetlen szorgalom, kitartás és buzgólkodás nélkül töltitek el a nagy kincset érő időt, egész életetekben nem lehet másra kilátástok, mint az Ínség, nyomorúság és sanyarúság; ellenben pedig a dicséret, dicsőség és a jólét kínálkozik azoknak, akik ezen intézetet okosan s észszerüleg kihasználni igyekeznek. Használjátok tehát ti kedves ifjak másodsorban ezen díszes épületet akképen, hogy amidőn ebből kikerültök, ne csak ezen intézetnek, ezen városnak, megyének, de az egész szeretett magyar hazának díszére váljatok s hasznos polgáraivá lehessetek! Ezek után én, mint a kormányzó iskolai tanács elnöke az intézetet átadom „urbi et orbi“ az egész művelt világnak; igyekezzék azt mindenki vallásfelekezeti különbség nélkül használatba venni, a ki a mai kor devise s .kívánalma szerint a „több ész, mint erő“ szerint akarja magát kiképezni, és jövőjét alakítani! Elmondtam! Az ifjúság nevében Molnár Ágoston VÍII-dik oszt. tanuló szólott, köszönetét mondva tanulótársai nevében is, a gjnn- nasium jótevőinek, kormányzóinak és tanári karának. Molnár Ágoston beszéde igy hangzik: Nagyérdemű pártfogóság ! Tekintetes tanári kar ! Mély megilletődéssel lépek e helyre főgymnasiumunk megnyitásának örömünnepén; gondolataim kifejezésére ajkain alig találja meg a szót s úgy tűnik fel előttem, hogy inkább érzem, mint tudom azt, ami képzeletemben nem képes határozott alakot ölteni, ami szárnyát szegi szépet s nagyot akaró törekvésemnek. Képzeletemben életei nyernék az elmúlt idők emlékei: látom azon dicső férfiak arczait, kik megértve a kor hivó szózatát, szilárd elhaláro-
