Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1887
S a néma harezban testvér lesz az ellen, Vállvetve tör a biztos czél felé. A bit viharja enyhül a szívekben, Hisz a győzelem csak egy Istené. S hol század éve még csak pusztaság volt. Most tudomány és művészet világol, ■Jólétet, áldást hintve szerteszét, S áldatva a magyarok Istenét. Vagy hát mi volt itt még csak század éve!? Egy földdarab, melynek lakója sincs ; Aranymagot ma bőven ont a kéve, Sivó homokból is lett drága kincs. De ah ! verejték mil’jó gyöngyszemével A boldogságot ember építé fc 1; Ember embernek nyújtván hű kezet: lm város áll a puszta föld felett. És nem csak áll már, folyton küzd elébbre, Sőt ösztökéli, aki késni mer. . . . Egyház és állam kérve áll elébe, S ő, tudva a czélt, telt kézzel felel. Es bár az önzés szirtet szirtre hódit, Az eszme él, az eszme egyre hódit: Tudomány nélkül nincs jólét soha, A tudomány kútfője: iskola! A szent eszméért küzd a jók csoportja, Ifjú öreggel, templommal család; A tudásnak még szegényes kunyhója, Az is emeli kérő szózatát. A nemzet, bár nem bir a régi sokkal, Kincséből ő is ád egy dús marokkal: S a gyáva önzés harcza elveszett A haladásnak győzelme felett. S im itt a templom, mi keblére gyűltünk, Mint buzgó hívek oltáruk köré : Magyarnak Istene, halld meg kérésünk! Vezesd őt messze, szép jövő felé, Hogy gyermekinknek tudni vágyát oltsa, Hazát szeretni híven megtanítsa, S ha áldozat kell, azt is adjanak, Meghalni érte bátran tudjanak.“ A lendületes költemény utolsó szavainak elhangzása után következett az intézetnek hivatalos átadása. Májerszky Béla egyházi felügyelő ugyanis következő lelkesült beszéd kíséretében adta át a gymnasiutni uj épület kulcsát Palánszky Sámuel gymnasiumi felügyelőnek:
