Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1883

Bajdik György. Dietz Miklós. Gerhard Béla és Pazar Béla. Összesen 20 írt. A jó magaviselet és ernyedetlen szorgalom által kitűnő ta­nulók még a következő ösztöndíjakban részesültek: 4. A Budapesten alakult „Szabolcsinagyéi kör“ által aján­dékozott 3 drb 10 frankos aranyat, a kegyes adományozók kívánsága szerint, újévi ajándékul következő tanulók kapták meg: Adamo- vics András I., Takács Lajos II. és Gunyecz István III. osztály­beliek. f>. Somogyi Dezső ,,nyíregyházi születésű műegyetemi hallgató és tartalékos tüzérhadnagy“, valamint „Zsiska, Júlia nyíregyházi lakos“ névre tett 100—100 forintos alapítványok kamatai, két szegénysorsu tanulóknak, u. m. Gömöry János IY-dik és Petritko- vics Pál Il dik oszt.-nak ítéltettek oda; mely jutalmak az alapitó kívánsága szerint még 1884. febr. hó 18-kán lettek a két osz­tály előtt kihirdetve nt. Farbaky József ur által; az illető tanu­lók jutalmaikat azonban csak a jövő tanév elején veszik kézhez, az évi igazgatótól, midőn azt a kitűzött czélra fordíthatják. 6. A múlt évi értesítő 9-ik p.-nakll. sz. a. jelzett s a helybeli lapokban is kihirdetett Suták Antal-féle alapítvány kamataiban 12—12 forintjával Gömöry János IV. és Kubacska András II-dik osztályú tanulók részesültek. Ez alapítvány kamatai, melyre az ág. evang.-on kívül, még rokon iielv. hitv.-ak is pályázhatnak, e tan­évben lett első ízben kiosztva. 7. A folyó évi márczius 15-két a Sóstón ünneplő kedélyes társaság 6 forint ajándékát, mely a magyar nyelvben legjobb előhaladást tett ideien ajkúnak vala kiadandó, Kálix Béla IV-dik oszt. tanuló nyerte. 8. A Nikelszky Andor nevére tett alapítvány kamataiból (26 frt 52 kr.) Riszdorfer Imre V. 13 frt 52 kr. és Soltész Gyula IV. 13 frtot kaptak. í). Augusztinyi Jánosné-féle alapítványból (31 frt 13 kr.): Andráscsik Endre VI. 16 frt, Nagy Lajos VI. 15 frt 13 krt. 10. A Szekeres-féle alapítványból jutalmat kaptak (31 frt 7 kr.): Nádasi Jenő IV., Mráz Elek III., Kubacska András II. oszt, 8—8 frt; Kovács Imre IV. 7 frt 7 krt.

Next

/
Thumbnails
Contents