Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1881
21 nagyobbára rendes tag által szerzett költői és prózai dolgozatok olvastattak fel és biráltattak meg. Ezen kivül koszorús költőinktől az élőszóbeli előadás correct gyakorlása czéljából egyes kiváló s az ifjúság figyelmét különösen lebilincselő művek olvastattak fel az u. n. „felolvasó“ gyűléseken. Minden gyűlés alkalmával 2—3 tag szavalt, mely szavalat azonnal megbiráltatván, a kölcsönös fölvilágositás által az ifjúság önálló Ítélethozatalra képesittetett. A kör saját könyvtárát ez évben is gyarapította, amennyiben 9 forintot könyvek bekötésére, 12 frtot pedig újabb művek beszerzésére fordított, mely művekkel a könyvtár 286 drb könyvből áll. Alaptőkéjéhez 5 forintot csatolt. Az önképzőkör által saját körében rendezett pályázatnál Goldstein Kálmán „Ilonka“ czimü műve nyerte el a kitűzött pályadijat. A kör tisztviselői: Goldstein K. főjegyző, Tiszoszky L. titkár, Papp J. könyvtárnok, Ilosvay B. pénztárnok. A kör működését befejező ünnepélyes ülését juniushó 25-én tartotta. 6) A dalkör tulajdonkép már az 1877-ik tanévben alakult meg s azóta évenként — a távozókat uj tagok pótolják — fennáll s működik. A dalkör megalakításához hármas indok vezette a tanártestületet, nevezetesen: 1- ször. Az V. és VI. osztály felállítása óta ezeknek növendékei nem részesültek a többi osztálylyal az énektanításban, mivel az énektanár részére kiszabott tanórák egyedül az algymnasium részére tartattak fenn. 2- szor. Évek során igaznak bizonyult azon körülmény, miszerint épen a III. és IV. osztály növendékeire esik az u. n. kamaszkor, amikor is a beállani szokott hangváltozási processus alatt a hangorganumok teljes megkimélése igényeltetik; éppen ez okból az említett osztályokból igen sokat fel kellett menteni az éneklés alól. 3- szor. Az algymnasiumban az ének kötelezett tantárgy lévén, abban minden tanulónak részt kellett vennie, akár birt az illető zenei hallérzékkel, akár nem, sőt énekelni volt kénytelen. Ebből állott elő azután az énektanár működésében azon alig legyőzhető akadály, mely szerint az avatlanok, a természettől mos