Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1880

I. Tanintézetünk kül- és beléletének ez évi főbb mozzanatait, ne­velő és oktató működését röviden a következőkben sorolhatom elő. Előre is jelezhetem, miszerint az 1880|81*dik tanév fel­jegyzést érdemlő különösb események és változa'sok nélkül folyt le A tanárkar, melyben ezúttal személyváltozás nemtör­tént, lankadatlan erővel fáradozott paedagogiai nagy feladatá­nak megoldásán, igyekezvén névszerint a tantervben foglalt minden követelménynek eleget tenni, A tanulók felvétele szept, 1. 2. és 3-án történt, ugyana­zon napokon délutánonként tartattak a javitó- pótló és, felvé­teli vizsgálatok. A tanév folyamán összeseni66 tanuló vétetett fel, kik közül 158 nyilvános 8 pedig magán tanuló volt, év­közben kilépett 7, s igy az év végén 151 nyilv. tanuló maradt; mely összeg ugyan kisebb a tavalyinál, azonban a szokott kö­zépszámot a tanulók száma ez évben is elérte. Mint nagyon megfontolandó jelenséget kell itt felemlítenem, hogy épen a hely­beli ág. ev. szülék azok, a kik legkevésbé veszik igénybe az intézet jótékonyságát, s ezek gyermeinél észlelhető leginkább az apadás, pedig az ilyeneknek, figyelmen kívül hagyva, hogy az intézet helyén laknak, még a tandíjnál is előnyük van. Már pedig ha valakinek volna érdeke, eltekintve a protestan- tismus vezérszellemétöl, úgy épen a helyi viszonyok parancsol­ják, hogy a szülék gyermekeik szellemi munkaképességének kifejlesztésére minden kitelhetőt meg tegyenek. Kevés város van az országban, a hol az idegen inteligentiának éo nem in- teligentiának in vasiója oly rohamos volna mint városunkban ; s ha ezekkel sem ismeret, sem tudomány, sem miveltség, sem pedig munka-szeretet és képesség tekintetében a versenyt és

Next

/
Thumbnails
Contents