Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1878

12 tály növendékei. Hetenkint egyszer tartá gyűléseit, hol szavalraáuyok előadása, külön­féle irálymüvek felolvasása és nyílt bírálata az ifjúságnak úgy gyönyört, mint komo­lyabb gondolkodásra való ösztönt nyújtott. Tisztviselői voltak: Mezey János aleluök: Palánszky Miklós titkár, Klein Jenő főjegyző, Sáry Sándor aljegyző, Pollátsek Sámnel pénztárnok, Statkiewicz Adolf könyvtárnok. — Pályadíj tűzetett ki három egy ezüst fo­rint a legjobb szavaiénak, Martinyi József tanártól 1 frt 50 kr. egy a magyar történe­lemből merített tárgyú balladára; ugyancsak egy ezüst forint egy levélre. Az eredmény a zárünnepély alkalmával közöltetik. 2. A komolyabbon gondolkodó VI. oszt. ifjak a németnyelv néJkülözhetleu voltá­nak tudatában lévén, annak könnyebb módon leendő elsajátithatása tekintetéből Chot- vács Ágost tanár vezetése alatt a második félévben „német önképzőkört“ alakítottak, mely tekintve a kezdet nehézségeit, kielégítő eredménynyel működött. 3. A néhány év előtt alakult „filléregylet“ ez évben is fenállott, vallásfelekezeti különbség nélkül jutalmazván a szorgalmas és jó magaviseletü tanulókat. A gyűjtéseket magok a tanulók eszközölték Szlabóczky Imre tanár felügyelete alatt. A hetenkint befi­zetett krajczírókból 54 frt 61 kr gyűlt be, VII. Tanszergyiij íemények. a) Gyninasiumi muzeum. 1. Természetrajzi gyűjtemény áll: kitömött emlős és madár 40, csontváz 3, kagyló és csigaház 68, állat borszeszben 56, tiz szekrényben elhelyezve 3000 rovar, burány 12, növénygyűjtemény 2000, ásvány 600, kövület 30 darab, jegeczminta 202, összesen 6011 darabból. 2. Természet tani szertár all: 104, 847 frt értéket képviselő eszköz­ből. Ez év folytán vétel utján 21 szerrel szaporodott. Ezek a következők : Bataviai üvegcseppek, haldat készüléke, Segner kereke, három inga állványon, légsulymérő, kaut- schukgömb, vizipuska, Cartes búvára, hőmérő, a kiterjedést feltüntető készülék, homorú tükör, ezüstölt üveggömb, Archimedes készüléke, kautschukpálcza, bnvárharang s végül Heussi: „Der physikalische Apparat“ czimü munkája. Köszönettel említem, hogy Hiu- senkamp gépész vir szives volt a gőzgépet ingyen kitisztítani. 3. Vegytani szertár áll: 84 darabból. Ez év folytán következő vegy­szerek és eszközök lettek meghozatva : Platina lemez, huzal és szivacs; Cadmiumfém, ónlemez, maguesiumszalag, kautsohukcsövek, 5 gr. kalium, 40 gr. nátrium, 5 gr. cobaltum, 69 gr. bismutkum, steariimav, szőilőczukor, anilin festékek, 3 gr. alizarin, 20 gr. brom, 60 gr. kalium caustic, 10 gr. kovasav, fedőüvegek górcsői használatra, forraszcsőiámpa, 6 darab főzőlombik üvegből, 6 drb. göreb, higanykád, hólyag sárgaréz csappal, 12 kémcső­sorozat, 2 ív kémpapir, egy tuczat léggömb könenynyel való megtöltéshez, durranó lég­készülék, olvasztó tégely porczeilánból, száritócső. 4. A régiség és éremtár áll: összesen 257 darabból. Ezek a követke­zők: 5 urna részben üres, részben a benne talált csontokkal telve; kisebb nagyobb bronzkarperecz és gyűrű 12 drb. érem és pénz 239 drb. és egy Uchatiusféle ágyulöveg. Ajándékoztak: Szentmariay Gyula ur egy-régi ezüsttallért; Kacska Sándor III. oszt. tanuló egy dollár értékű „Hungarian found“ papirszelvényt, egy 1865-iki országgyűlési és egy sárospataki főiskolai emlékérmet; Kappall Frigyes 111. oszt. tanuló 2 régi ezüst- pénzt; Szcilák Mihály III. oszt. tanuló 5 régi pénzt; Freiwillig Sándor IV. oszt. tanuló 5 régi rézpénzt és egy régi ezüstpénzt; Lichtmann Vilmos V. oszt. magántanuló 5 drb. rézpénzt. Materny Lajos tanár pedig egy szétszedhető Uchatiusféle ágyulöveget aján­lkozott. b) Gymnasiumi könyvtár. 1. A gymnasiinni nagy könyvtár, mely áll 1711 kötetből, mely ez évben ajándék utján a következő müvekkel szaporodott: Greuerczy An lor ügyvéd ur: Krüger: Na-

Next

/
Thumbnails
Contents