Evangélikus algymnasium, Nyíregyháza, 1865
9 mes életélvezetet előmozdító feltételeket szaporítani, végre számba veendő, hogy az embernek rendeltetése nem fát vágni vagy vizet hordani, hanem mindenekelőtte szellemi életét minél szebben és minél több oldalukig kifejteni. Mily mértékben tehát tudomány és művészet sz apó ritt at ik, ily mértékben szaporodnak a nemesb, emberibb életélvezet feltételei, ily mértékben fér több-több egyes ezen feltételekhez, s ily mértékben általánosittatik tehát a boldogság is. Mi különösen még azon uj szükségeket illeti, melyeket a nagyobb körökben hullámzó műveltség ébreszt, úgy azokat nemcsak nem kárhoztatandóknak, hanem ellenkezőleg az emberi nem előbbre haladásának legfőbb rugóinak kell nyilvánítanom. Mert az igazi műveltség csak nemesebb vágyakat, csak magasabb czélok utáni törekvést költhet, már pedig haladás, élet, boldogság csak ott lehetséges, hol ily vágyak és törekvések vannak. A hol a szükségek érzete, vagy jobban mondva ösztöne fel nem ébredt vagy kihalt, ott vagy tespedés, vagy romlás van, — hanem ott természetesen boldogságról sem lehet szó. És igy tehát kimondhatjuk, hogy mindazon érvek, melyeket a műveltség általánositása s a nép ez utoni boldogitása ellen felhoztunk, erőtlenek, kimondhatjuk még egyszer, hogy csak a müveit nép lehet boldog. Mit mig ezeken kívül a miveltség általánositása, illetőleg a polgárisuk világ hiányai, félszegsé- gei és bűnei ellen felhozhatni, arra nem tartjuk érdemesnek részletesen felelni, a mennyiben nem azon műveltséget illetik, melyet mi értünk. Mert előttünk amaz alávaló mesterfogások és csalárd tanok, melyeket hamis próféták a polgárisuk élet tarka piaczának sötét szögleteiben hirdetnek, és önző lelketlenek követnek, nem érdemlik meg a műveltség nevét.— Vad népek közt az emberi durvaság, az emberi természet állati oldala rablás, erőszak, ölés alakjában nyilvánul; a nyilvánulás e módja polgárisuk társadalomban lehetlen lévén, mint aljas rágalom, zsebmetszés, mesterséges terv szerinti csalás, finomított kéjelgés lép fel. De ezen baj okát nem kell a műveltségben magában, hanem közegeinek, a nevelő intézeteknek, hibás voltában keresni. Bűnnek és szerencsétlenségnek ezer meg ezer útja van, melyen az emberekhez férhet, és a legtökélyesebb emberi intézkedéseknek sem sikerülhet mindezen utakat járatlanokká tenni. Azonban mégis üsmeretes tény, hogy a valódi müveit ember életében ama kellemetlen két vendég nem igen, vagy ritkán jelentkezik, és hogy a polgárisuk világ finomított bűnösei többnyire ipar-lovagok, kik rendes oskoláztatásban nem részesültek, kikben az állatiság eredeti vadságában megmarad. Némelyek elösmerik, hogy a valódi műveltség csakugyan a nemzeti nagy- és jólét alapfeltétele. De nem tartják az oskolákat a legfőbb közegeknek, melyek által amaz alapfeltétel létesül. Szerintük nem az oskola, hanem az élet neveli és műveli az embert. — Megengedjük, hogy a nevelést csak az élet fejezheti be, sőt hogy ez mindig is, kivált vallásos és politikai meggyőződésekre nézve, döntő befolyással van a növendékre. Azonban félre ne ösmerjük, hogy az élet magában iskolák elő- leges segítsége nélkül az uj nemzedék nevelésére, egyáltalán nem képes. Az élet mindig egyoldalúan bánik az egyesekkel, nem oktatja összefüggően, nem fejleszti bennük az erkölcsi finomabb tapintatot, sőt gyakran egyenesen erkölcstelen nézeteket és elveket csepegtet beléjök; szóval az élet az egyesek körül oly darabosan és tér vielen ül jár el, és annyit mulaszt, hogy valóságos szerencsének tekinthető, ha egyik, vagy másik, kinek egyetlen oktatója az élet volt, a műveltség nagyobb fokára felvergődik. Nézzük a vad népeket, kik az oskolák intézményét nem ismerik: sokra viszi-e ott az élet az uj nemzedéket? — Megengedjük, fogják erre mondani, hogy a vad népek fiai megint csak vadak lesznek; de az onnét van, hogy a vad népek élete maga is vad, hogy életviszonyaik tulságig o
