Evangélikus algymnasium, Nyíregyháza, 1865

tudomány és művészet nagy versenyét. Ezt pedig sikeresen csak az uj nemzedék kezdheti meg, azonban természetesen az is csak úgy, ha azt rendes, alapos oskoláztatásban részesítjük. Sem egyes hallatlan tettek, sem vérmes remények és ábrándok, sem czéltalan, önmagát fölemésztő lelkesedés; egyedül a nevelés és osko láztat ás azon ut, mely hazánk nagyságához vezethet, s egyedül ezen ut lel kiösm éret es felhasználása által sikerülhet nekünk ama jelszó valósítása: Magyarország nem volt, hanem lesz!

Azonban a népek czéljai nem is annyira a nagyságban, mint inkább a boldogságban keresendők, bár elösmerem, hogy a nemzeti nagyság már magában is fontos alkatrésze a nemzeti boldogságnak. Ez annyival inkább áll, ha amazt úgy értelmezzük, mint azt fentebb tettük. Mert oly értelmezés mellett a nemzeti nagyságot eszközlő tényezők a nemzeti boldogság létrehozatalánál is működnek közre. De ha valamely nemzet a mi időnkben rendes oskolák nélkül nagygyá nem, úgy boldoggá még kevésbé lehet. A nemzeti boldogság és jólét feltételei mind oly természetűek, hogy csak alapos nevelés, azaz valamely népben rejlő szellemi és testi tehetségek és képességek minden oldalrólkiké- peztetése által érhető el. Mert boldognak csak azon népet nevezhetjük, mely legfőbb örömét erői gyakorlásban, s nagy és közhasznú czélok valósításában találja, melynél az erkőlcsiség általános tisztelet tárgya, melyben komolysággal párosult életkedv uralkodik, mely szorgalma és munkásága által a maga és utódai számára az élet szépségét, kényelmét feltételező gazdagságot megszerezni és okosan használni tudja. Már most kérdem, fordulhatnak-e elő ezen tulajdonságok mint általános nemzeti jellemvonások, másban, hacsak nem m i v e 11 népben ?

Bátran állíthatni: egyedül a müveit nép lehet igazán boldog.

Ezen igazság azonban koránt sem talál oly általános előismerésre, koránt sem vétetik az illető helyeken annyira számba, mint az hazánk s általán az emberiség üdvének érdekében kívánatos volna. Oh mennyivel kevesbiilne nyomor, ínség, erkölcstelenség és bűn az emberek között, ha nem nagy hatalmi állás, európai egyensúly és hasonló, a nép valódi érdekeivel gyakran semmiben sem összefüggő tekintetek, hanem az oskola, a nép nevelés lenne a törvényhozás alapelve s az állami intézmények középpontj a. Érdemes lesz tehát azon ellenvetéseket közelebbről megvilágítani, melyeket állításunkkal szemben közönségesen felhozni szoktak.

Először is az ó és újkorban annyi költő és próza-iró {áradott az emberiség u. n. természetes állapotát, az idyIlikus élet formákat — a polgárisult világ állapotának ellenére — magasztalni; s a mellett ennek u. n. kinövéseit és ferdeségeit kárhoztatva felmutatni, hogy kivált a jelenkori közműveltség egyik jellem-vonásává vált a természetes állapotban élőket a legboldogabbaknak tekinteni, és a haladás melletti általános buzgólkodás közben ép oly általánosan az idyllikus élet-formákat paradicsom, aranykor, vagy más ily név alatt visszaóhajtani.— Eszemágában sincsen a világ jelenlegi állapotát különös magasztalásra méltónak tekinteni és kitűnő volta mellett buzgólkodni; de az idyllikus életformát még jelenlegi állapotunknál is kevésbé kielégítőnek kell nyilvánítanom. Minden hiteles ó és újkori kútfők és kinek-kinek tapasztalásai bizonyítják, hogy népek, mint egyesek a műveltség minél- alantibb fokán állanak, azaz minél természetesebb állapotban élnek, annál hasonlóbbak — nem hogy irigylendő eszményi lényekhez, hanem — oktalan, vérszomjas állatokhoz. A vad népek közt még folytonosan dühöng ama bellum omnium contra omnes, amaz általános háborúskodás, melyben — talán nem épen hibásan — az állambölcsek az összes emberi nem ős-eredeti állapotát keresik, és mely az állati világban még folyton foly, és soha meg sem is fog szűnni. A vadaknál élet- és vagyonbiztosságot, nemesebb érzelmeket és indulatokat, vagy akár csak a természet szépségei iránti fogékonyságot is, tudományt és művészetet, szóval mindazon lelki tulajdonokat és külső feltételeket, melyek alatt a nemes életélvezet, a bol-