Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Fodor István: Hajdú Péter őstörténeti munkássága (Péter Hajdú on prehistory) 5
30 Fodor István Magam igen valószínűnek tartom, hogy Hajdú Péter bizonyos fokú kiábrándulását az őstörténeti kutatás komplex módszeréből, a különböző tudományágak együttműködésének perspektivikus voltából nem az egyszeri csalódás okozta, s talán ennek nem is a tudományban rejlő okai voltak. Minden esetre a tény az tény marad. Erről a területről visszahúzódott, elhalt az Uralisztikai Komplex Bizottság is. (Bár egy ideig az akadémiai Őstörténeti Bizottság még „komplex” maradt, hogy aztán ez is kilehelje lelkét. Új idők jöttek, nem kelletek már ezek a bizottságok, megjöttek a magabiztos, „tudós” sarlatánok. Úgy vélem, Hajdú Péter igen gazdag őstörténeti munkássága ma is példát adó lehet az ifjú nemzedékek számára. Nem csupán a saját szaktudományában volt kiváló, hanem - mint láttuk - más területeken is sok esetben otthonosabban mozgott, mint maguk e tudományszakok művelői. Azért, mert igazi tudós volt. Nem azért, mert sokat tudott (ami egyébként igaz volt), hanem azért, mert meg tudta különböztetni a lényegest a lényegtelentől. Nem írta ugyan le, de világosan látta, hogy az őstörténet a maga nemében külön, önálló tudományos diszciplína, van elméleti megalapozása, van módszertana és számos egyéb sajátossága. Az elméleti alapok elsajátítása nélkül ezt a tudományágat sem művelheti senki. Hiába van valakinek bármiből egyetemi diplomája, ha csupán átrándul erre a területre egy önjelölt „őstörténész”, itt nem lesz egyéb, mint kétbalkezes dilettáns. E sokrétű ismereteket igénylő tudományt aligha lehet az egyetemi alapképzés keretében elsajátítani. Egyik interjújában ezt mondja Hajdú: „Ha szabad személyes megjegyzést tennem, magam botcsinálta őstörténész vagyok; megrendelés irányított a magyar etnogenezis felé. Fölkelt az érdeklődésem iránta, ezen kívül most már a társadalmi igény is a vele való foglalkozásra késztet. Munkásságom nagyobbik fele azonban a tiszta leíró és történeti uralisztikára vonatkozik” (Hernádi 1980: 372). Igen, kiváló nyelvész volt, az őstörténet-kutatásban is elsősorban ennek a szakterületnek az eszközanyagát hasznosította, de bámulatra méltóan elsajátította az alapvetően történeti diszciplína, az őstörténet ismeretanyagát és módszertanát is. Egészen kiváló tudományszervező és az újra mindig fogékony vezető is volt. Nem vagyok ugyan nyelvész, mégis megkockáztatom azt a kijelentést, hogy alapjaiban újította meg a magyar uralisztika tudományát és hosszú időre szóló alapműveket hozott létre. Azt pedig még nagyobb biztonsággal tehetem hozzá ehhez, hogy őstörténet-kutatásunkban az ő neve egy egész korszakot jelöl. Magam nagy szerencsémnek tartom, hogy eben a korban élhettem. Irodalom Alekseev, V. P. [Алексеев, В. П.] (1974), Антропологические аспекты исследования этногенеза финно-угорских народов. In: Zolotareva 1974: 5-11. Banner János - Jakabffy Imre (1954), A Közép-Duna-medence régészeti bibliográfiája. (A legrégibb időktől a XI. századig.) Akadémiai Kiadó, Budapest.
