Nyelvtudományi Közlemények 112. kötet (2016)

Tanulmányok - Pintér Lilla: A kontextuális tényezők szerepe a szerkezeti fókusz óvodáskori értelmezésében (The role of contextual factors in preschoolers’ interpretations of structural focus) 365

A kontextuális tényezők szerepe a szerkezeti fókusz óvodáskori értelmezésében 367

WEDGWOOD (2005) állította, hogy a kimerítő olvasat a szerkezeti fókuszt tartalmazó mondatoknál ugyanúgy pusztán egy i m p 1 i к a t ú r a, mint a prozódiai fókuszos vagy a semleges mondatok esetében. Vagyis a kimerítőség az említett konstrukciók esetén a mondatjelentésnek egy könnyen változtatható vagy akár törölhető részeként írható le, amely tehát nem is a mondatszerkezet, hanem a kontextus függvényében generálódik. Noha WEDGWOOD (2005) és ONEA (2009) számos példával igyekezett alátámasztani azt az állítást, mely szerint a szerkezeti fókusz kimerítősége kontextusfüggő, ezek ellen É. KISS (2010) meggyőző érveket sorakoztatott fel. A kísérletes munkák zöme (köztük ONEA - BEAVER 2011, BABARCZY - BALÁZS 2014, 2016, valamint KÁLDI - BABARCZY 2016) viszont az implikatúra hipotézist látszott alátámasztani. Ugyancsak Wedgwood (2005) felvetéséből indult ki, ám végül nem társalgási, hanem konvencionális implikatúraként elemezte a szerkezeti fókusz kimerítőségét GerőCS et AL. (2014). Ez utóbbi felvetés azonban nehezen védhető, amennyiben a konvencionális implikatúrákat illetően Potts (2005) kurrens definícióját fogadjuk el. Eszerint ugyanis a konvencionálisán, vagyis egy adott lexikai elem vagy szerkezeti egység által kódolt implikatúrák minden esetben teljes mértékben függetlenek a mondat éppen tárgyalt tartalmától, illetve az abból levonható összes következtetésektől; nem vehetnek fel szűk hatókört, nem törölhetők, és - a közvetlen idézéseket leszámítva - mindig kizárólag beszélő-orientáltak. Ahogyan az angol cleft-szerkezetek5 esetén, úgy a magyar szerkezeti fókusszal kapcsolatban sem tűnik védhetőnek az az álláspont, amely ilyen tulajdonságokat rendel a kimerítőséghez, legalábbis ami a független státuszt és a hatókör-nélküliséget (scopelessness) illeti. Az elméleti megfontolások alapján tehát a szakirodalomban jegyzett négy jelölt közül csupán kettő alkalmas arra, hogy a kimerítőség forrásaként határozzuk meg: az előfeltevés, illetve a társalgási implikatúra.

Kutatásom célja az elsajátítás menetének minél pontosabb feltérképezésén túl éppen az, hogy a kontextuális tényezők szerepének ismeretében további érveket gyűjtsék a két lehetséges forrás közti döntéshez. Érdemes először is tovább vizsgálni azt, hogy miképpen függ össze egy adott jelentéstartalom forrása és kontextushoz való viszonya. Amennyiben a szerkezeti fókusz kimerítő jelentéstartalmát skaláris implikatúraként elemezzük, amint azt BABARCZY - BALÁZS (2016), ill. KÁLDI - BABARCZY (2016) teszik,6 célszerű az ugyancsak ebbe a ka5 BÜRING - Kriz (2013: 11-12) részletesen taglalja a cleft-szerkezetek által kódolt kimerítőség konvencionális implikatúraként való elemzésének problémáit.

6 KÁLDI - Babarczy (2016) elemzésében a szerkezeti fókuszt tartalmazó mondatok kimerítő, illetve nem-kimerítő értelmezése egy skálát alkot, amelyen az előbbi a felülről határolt (upper-bounded), utóbbi pedig az alulról határolt (lower-bounded) olvasat. Tehát - akárcsak a vagy kötőszóval koordinált főnévi csoportok esetén a kizáró értelmezés,