Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Tanulmányok - Borbély Anna: Egyéni fenntartható kétnyelvűség (Individual sustainable bilingualism) 7
8 Borbély Anna nálatának kvantitatív elemzéseiről szóló rövid módszertani áttekintés a kutatási téma összetettségét hivatott hangsúlyozni, ami a fenntartható kétnyelvűséggel összefüggésben is hasonlóképpen érvényes. Érvek a fenntartható kétnyelvűség kutatásához A két- vagy többnyelvű közösségek életében a legfontosabb annak tisztázása, hogy a kétnyelvűség stabil vagy pedig instabil (átmeneti) jelenségnek tekinthető-e (FlSHMAN 1968, GAL 1979: 2). A stabil kétnyelvű közösségek megőrzik az általuk használt nyelveket, ami annak tudható be, hogy a nyelvek funkcionálisan jól elkülönülnek. A kétnyelvűségnek nagyon ritka esete ez. Svájc, Kanada és Haiti például olyan többnyelvű társadalmak, amelyek esetében megemlíthető a stabil kétnyelvűség jelensége. Fontos megjegyezni, hogy ezekben az országokban is csak nagy megszorításokkal, bizonyos nyelvi párokra és földrajzi területekre érvényes, valamint, hogy a három országot ebből a szempontból öszszehasonlítva, egymástól jelentősen eltérő módon érvényesül (kiváltképpen Haiti tér el a másik két országtól). Fishman ezeket a nyelvi helyzeteket digloszs z i а к é n t2 jellemezte (FlSHMAN 1971: 75). SCHIFFMAN a diglossziát és a triglossziát több közösségben vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy kevés igazán stabil eset van. Sikeres és stabil triglosszia Luxemburgban valósult meg, amit a következő öt szempontból világít meg. A triglosszia törvényileg támogatott; a nyelvek funkcionálisan elkülönülnek; a nyelvpolitika a triglosszia földrajzi elterjedését segíti; társadalmilag teljesen elterjedt, hiszen minden állampolgár beszéli a nyelveket és változataikat; és a beszélőközösség és nyelvi kultúrája3 homogén (1993: 136-138).4 A korábban stabilnak hitt diglosszikus közösségek-2 FERGUSON (1959) klasszikus vagy szűk diglosszia fogalma egy nyelv két változatának funkcionális elkülönülését jelöli. Fishman (1970) ezt a kétnyelvű helyzetre és két nyelv funkcionális elkülönülésére teq'esztette ki, amit ezáltal kiterjesztett vagy széleskörű diglossziaként is említenek. Hamers és Blanc könyvükben a „stabil diglosszia” kifejezést is használják (pl. Hamers - Blanc 2000/2003: 296). 3 SCHIFFMAN a nyelvi kultúra fogalmába egyesíti a nyelvekhez kapcsolódó viselkedésformákat, hiedelmeket és attitűdöket, valamint a nyelvek történelmi körülményeit. Egy beszélőközösség saját nyelvi hiedelmei (mítoszai) részét képezik a közösség azon társadalmi feltételeinek, amelyek a közösség nyelvének megőrzését és generációk közötti átadását befolyásolják (SCHIFFMAN 1993: 120). 4 Lanstyák István egy másik tanulmányról írt bírálatában, e témához fűzött megjegyzését ezúton is idézem: „fontos hangsúlyozni, hogy a luxemburgiak mindhárom nyelvükkel, de főleg a luxemburgival és a franciával azonosulnak, mind a kettő nagyon szilárdan bele van ágyazva az identitásukba. Emiatt aztán egyik nyelv se »kisebbségi«” (Borbély 2014: 38).
