Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)
Tanulmányok - Cser András: A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája (The morphophonology of Latin inflectional allomorphy) 35
A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája 47 2.3.3. A nem váltakozó toldalékok A három fennmaradó toldalék (ISing -F, 3Sing -it, lPlur -imus) speciális problémákat vetnek föl. Az adatok némiképpen kuszák és nem mindig egyértelműek, mivel a szövegkiadások alapjául szolgáló kéziratok nem mindenütt egységesek a releváns pontokon, de az adatok által kirajzolt szabályszerűségek alapvetően a következők. Az ISing -Гés a 3Sing -it kategorikusan nem alternálnak, és előttük a v-törlés csak akkor lehetséges, ha a [w] előtt [i] áll, más magánhangzó esetén nem. Az adatolt alakok között található audivi(t) ~ audii(t) ’hallott(am)’, finivit ~ finiit ’befejezett’, de csak novi(t) ’tudta(m)’, amavi(t) ’szerette(m)’, és hasonlók. (Lehetséges, hogy ez a megkötés a valódi magánhangzós végű perfectum tövek, az F- ’megy’ és a desi- ’abbahagy’ analógiás hatását tükrözi.) Néhány ritka esetben az írásban csak egy (i) van, amely metrikai bizonyítékok alapján hosszúnak tűnik (pl. Verg. Aen. 9.418-ban it ’ment’ üt helyett). Ez készeresen is rendhagyó: egyrészt a magánhangzók összevonását mutatja, másrészt szóvégi [t] előtt hoszszú marad az így létrejött magánhangzó. A lPlur -imus előtt a v-törlés gyakorlatilag sose fordul elő, még -fv-végű tövekkel sem. Ez azt jelenti, hogy ezt a toldalékot csak mássalhangzó, [u] vagy az F- ’megy’ és a desi- ’abbahagy’ [i]-je előzheti meg. Mássalhangzók és [u] után egyik toldalék sem mutatja soha a magánhangzó nélküli allomorfját. Az F’megy’ és összes igekötős változata után azonban az -imus magánhangzó nélkül jelenik meg (nagyon ritkán látunk olyan alakokat megbízhatóan adatolva, mint adiimus ’elmentünk’, periimus ’elpusztultunk’) - annak ellenére, hogy így a perfectumi és az imperfectumi alakok egybeesnek a jelen időben. A desi- ’abbahagy’ igével jóval kevesebb alak fordul elő a korpuszban: egyetlen desimus, hat desiimus (és tizenegy desivimus, ezek mind a klasszikus kor utániak). Azt várnánk, hogy a leggyakoribb forma a desimus legyen, már csak azért is, mert így nem esne egybe az imperfectumi (desinimus) és a perfectumi alak, szemben az imus ’megyünk/mentünk’ esetével - de a kevés számú előfordulás ellenére mégis kijelenthető, hogy az alapforma a desiimus, vagyis a két F-végű perfectum tő nem viselkedik egyformán. Mindezeket figyelembe véve tehát azt mondhatjuk, némiképpen módosítva a fenti kategóriákat, hogy az -imus félig alternáló vagy marginálisan alternáló toldalék. Éppenséggel váltakozó (1. típusú) toldalékként is tekinthetnénk, amely előtt azonban nem lehetséges a v-törlés (szemben az и-típusú toldalékokkal általában), ezért korlátozottabbak a környezetei, és nem felső nyelvállású magánhangzó után soha nem fordul elő a klasszikus korban. A fentebbi 3. táblázatot tehát most kiegészíthetjük egyrészt a nem váltakozó toldalékokkal, másrészt a divisse- és az abiisse-féle változatokkal. így kapunk
