Nyelvtudományi Közlemények 111. kötet (2015)

Tanulmányok - Cser András: A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája (The morphophonology of Latin inflectional allomorphy) 35

A latin inflexiós allomorfiák morfofonológiája

41

Amint látható, a környezetek két nagy allomorfia-típust definiálnak, melyekből csak két teljesen egyedi allomorfia lóg ki (9 és 14). A két fő típus közös vonása, hogy egyfelől ugyanazt az allomorfot mutatja mássalhangzóra és [u]-ra végződő tő után (agtribu-), valamint ugyanazt az allomorfot mutatja nem felső nyelvállású magánhangzók után (vidé-, ama-). Az egyetlen különbség a két típus között az, hogy melyik allomorfot választják az [i]-re végződő tövek. Az 1. típusban ugyanazt, mint a nem felső magánhangzók, a 2. típusban ugyanazt, mint a mássalhangzók és az [u], 1. 2. ábra.

1. típus M--------------------►

I

I

C_ u_ I iH_ j ё_ a_

I I

I

2. típus <4--------------------► ◄----------►

I

2.ábra

Az 1., ill. a 2. típusú allomorfia környezetei

A későbbiekben látni fogjuk majd, hogy ez a kétféle allomorfia másutt is megjelenik: mind a perfectum-tőből képzett alakoknál (2.3), mind a névszóragozásban (3. rész).

Vegyük észre, hogy az /-tövű igék egy része (a hagyományosan rövid /tövűeknek nevezettek, pl. capio ’fog’) kétféle tőosztályba tartozik egyidejűleg. Ezek az igék a mi elemzésünk szerint rendszeres heteroklízist mutatnak: bizonyos alakjaikat egy mássalhangzós tőből képezik (azonos módon az ago-típussal), bizonyos alakjaikat pedig egy valódi /-tőből (azonos módon a vew'o-típussal). Ezt jelenítjük meg az 1. és a 2. táblázatban azzal, hogy a capio két külön sorban van feltüntetve, az 1. táblázatban mint cap- a mássalhangzós tövek között, a 2. táblázatban mint capi- az /-tövek között. Másként megfogalmazva ez annyit jelent, hogy a latinban nincs külön rövid /-tövű és hosszú /-tövű ragozás; egyetlen /-tövű ragozási típus létezik (a vew/o-típus), ezen igék egy része azonban bizonyos alakjait rendszeresen mássalhangzós ([i] nélküli) tőből képezi.

Három megjegyzés kívánkozik még ide. Az egyik a magánhangzók hosszúságát érinti: ez a ragozás során a legtöbb létrejövő környezetben neutralizálódik. Más magánhangzók előtt, valamint szóvégi [t] és [nt] előtt a hosszú magánhangzók megrövidülnek (1. la,b). A második megjegyzés szintén egy fonológiai szabályszerűséget érint. A két nem felső hátsó magánhangzó, az [a] és az [o] levezetett környezetben (elsősorban morfémahatáron) magánhangzó előtt törlődik (1. le). Az igeragozásban ez csak az [a]-t érintheti, hiszen [o]-ra végződő tő nincs: amä+ö —* amö ’szeretek’, атӓ+ё—* атё- ’szeret’ conjunctivusi relatív töve.