Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Cser András: A latin labiovelárisok fonológiai elemzéséhez (A phonological analysis of the Latin labiovelars) 337
A latin labiovelárisok fonológiai elemzéséhez 343 ben egyáltalán nem fordulnak elő, hacsak nem tekintjük a szó belsejében előforduló (qu)-t és (gu) mássalhangzócsoportnak. Ettől a kettőtől eltekintve a szóbelseji [w] előtt a mássalhangzók közül csak a [1 r j] fordulhat elő (pl. silva ’erdő’, parvus ’kicsi’, laevus ’bal’). Szókezdő helyzetben a [kw] [sw] és a [skw] (pl. quis ’ki’, suavis ’édes’, squalor ’mocsok’) lennének az egyedüli zörejhang-félhangzó szekvenciák/’ Továbbá, amikor esetenként a szótagvesztés költői szövegekben zárhang-félhangzó szekvenciát hoz létre szó belsejében,6 7 a metrikai bizonyítékok egyértelműen heteroszillabikus csoportra mutatnak, amiből az következik, hogy általában a zárhang-félhangzó szekvenciák nem lehetnek tautoszillabikusak. Ez pedig szemben áll azzal a metrikából könnyen kimutatható ténnyel, hogy szó belsejében a (qu) mindig tautoszillabikus - azaz vagy egy zárhang, vagy ugyanolyan összetett szótagkezdet, mint a többi zárhang + likvida szekvencia.8 * Úgy tűnik tehát, hogy ez a monoszegmentális értelmezés felé billentené a mérleget. Azonban a helyzet az, hogy a (qu) fonotaktikai viselkedése monoszegmentális értelmezés esetén legalább annyira szabálytalan, mint mássalhangzócsoportként való értelmezés esetén (sőt, lehet, hogy még szabálytalanabb). Azon felül, hogy geminátaként nem fordul elő (1. fentebb), (qu) és (gu) után semmilyen helyzetben nem állhat semmilyen mássalhangzó, ez pedig a zárhangokra egyáltalán nem jellemző (mivel az indoeurópai alapnyelvben valódi szegmentumok voltak a labioveláris zárhangok, zengőhangok követhették őket neutralizáció nélkül4). Ha a latinban mássalhangzócsoportként elemezzük őket, a magyarázat nagyon egyszerű. Mivel a latinban a háromtagú csoportok középső elemének a hangzóssága soha nem lehet nagyobb, mint a két szélső elemé,10 egy [kw] cso6 Watbled (2005:43 skk.) érvelése ezeken a megfontolásokon alapszik. Szerinte a labiovelárisok monofonematikus elemzésének egyik előnye az, hogy az [u] és a [w] állítólagos kiegészítő eloszlását így könnyebb levezetni. Azonban az utóbbi célt maguk elé kitűző munkák pontosan azt mutatják, hogy ez csak módfelett erőltetett és kontraintuitív elemzésekkel érhető el, ha egyáltalán (1. Touratier 2005b: 70, avagy Zirin 1970: 80-87). 7 Pl. Vergiliusnál abiete ’fenyő’ ablatívusz három szótagnak skandálva, azaz [abjete] a szabályos [abiete] helyett mind a négy előfordulásában: Aen. 2.13, 5.662, 8.597, 11.665. 8 Ehhez lásd még Leumann (1977: 150) utalásait arra a néhány szöveghelyre, ahol a (qu) elemezhető heteroszillabikus csoportként is, vagy [ku] szekvenciaként is - mindkét eset kivételes. 4 Pl. *kwjehr > latin quies ’nyugalom’, cf. Rix et al. (2001: 393), De Vaan (2008: 508- 509). 10 A [kst] és a [pst] kivételével, melyek közül az utóbbi majdnem kizárólag prefixum-tő határon fordul elő. A latin mássalhangzócsoportok részletes tárgyalásához 1. Cser (1999), (2009) és (2012). Ezekben az ilyen helyzetben álló [s] extraszillabikus volta mellett érvelünk.
