Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tolcsvai Nagy Gábor: Az igekötő + ige szerkezet szemantikája (The semantics of pre verb + verb constructions) 187
190 Tolcsvai Nagy Gábor Az igekötő + ige szerkezet leírásának igen nagy a szakirodalma. Minden lényeges ezzel foglalkozó leírás kiemeli az igekötő igéhez való helyzeti viszonyának jellegzetességeit, sorrendi lehetőségeit, határozószó vagy képző jellegét és az igét módosító jelentéstani és grammatikai szerepét, termékenységét, szintaktikai jellemzőit. A leírások egy része a besoroló hagyományos nyelvtanban viszonyszóként értelmezi, és a képzőkhöz hasonlónak tekinti (1. Balogh 2000: 264-267). A strukturális nyelvtan vagy strukturális szemantika az igekötő és az ige szerkezeti kapcsolódási jellemzőit, mintáit vizsgálja részletesen (vö. Kiefer - Ladányi 2000: 483-513; történeti vonatkozásban Kiefer - Honti 2003). Kiefer - Ladányi (2000) az igekötőt egy- vagy kétargumentumú predikátumnak tartja, amely igemódosító preverbum, nem vonzata az igének, argumentuma az ige, vagy szemantikai művelettel kielégíti az ige egyik argumentumát. A formális nyelvészet É. Kiss Katalin mondattani magyarázatában (2004) az igekötőt igemódosítónak és másodlagos predikátumnak tekinti, „melynek logikai alanya az ige patiens szerepű vonzata”. Szintaktikai jelentőségét abban látja, hogy az egyszerű igét tartalmazó mondat egy prepozíciót, az igekötős igét tartalmazó mondat két propozíciót foglal magában, rezultatív, terminatív és lokatív funkciót tulaj dom'tva az igekötőnek. A leírások főképp az igekötőnek az igére gyakorolt morfoszemantikai és szintaktikai hatását sorolják föl. Ezek többek között a következők: határozószói jelentés (az ősi igekötőknél elsődlegesen térjelentéssel), az ige jelentésének módosítása, a befejezett aspektus jelölése, az akcióminöség meghatározása (1. Kiefer - Ladányi 2000). Szili (2001, 2003, 2005, 2009) az igekötők funkciók szerinti szemantikai leírásának fontos empirikus fejezeteit adja, Ladányi (2004 és 2012) komplex funkcionális megközelítést alkalmaz, amely - miképp Szili írásai - a kognitív szemantika eredményeit is alkalmazza. Ladányi (1999) megfogalmazza a térbeli végpont elérése és az időbeli befejezettség szoros összefüggését (1. még Takács 2012), az időleképezés részletezése nélkül. Ez utóbbi leírások már megmutatják az igekötő + ige szerkezet szemantikai megalapozottságát, és így tüzetes szemantikai vizsgálatának szükségességét. Fazakas (2007) kognitív nyelvészeti keretben, történeti szempontból ír le három magyar igekötőt. Az igekötő szemantikai szerkezetét elsősorban Szilágyi N. Sándor elméletének, valamint Levelt és Jackendoff térszemantikájának alapján mutatja be, fogalmi viszonyként, egy stabil és egy mobil dolog térbeli relációjaként (Fazakas 2007: 40, a Langacker-féle trajektor-landmark megoszláshoz hasonlóan; erről 1. lejjebb), és e térviszonyoknak az ige jelentéséhez kapcsolódását elemzi rendszeres változataikban, igen nagy történeti anyagon. Az alábbi tanulmány az igekötő és az ige kapcsolatát a következő szemantikai szempontokból vizsgálja: az igekötő és az ige külön vett jelentésszerkezete, az igekötő és az ige kapcsolatának szemantikai jellemzői, az igekötős ige jelentései, jelentésének változásai. Másrészt - az előbbiek megalapozásaként is - az
