Nyelvtudományi Közlemények 108. kötet (2012)

Tanulmányok - Honti László: Hangtani és szemantikai megfelelés az uralisztikai etimológiai kutatásban (Phonological and semantic correspondences in Uralic etymological research) 43

56

HoNTi László

A „fi. 5 ~ egyéb uráli t” viszonyra adott magyarázatom ellen, ahogy én látom, három érvet lehet felhozni:

(a) olyan elemet rekonstruáltam ezen etimológiák „megmentése” végett, amely e szavak mai folytatóiban nem mutatható ki, tehát puszta spekuláció eredménye, sőt, eddig ilyen alapnyelvi mássalhangzóval nem is számoltak;

(b) ha feltevésem helyes, akkor igen kis megterheltségű fonémáról van szó;

(c) magyarázatom csak akkor lehet érvényes, ha a *& a kései ősfinn korig megőrződött, és csak ezt követően lett s-szé, míg a nyelvcsalád többi nyelvében a másodlagos vagy harmadlagos alapnyelvekben /-vé vált.

Vajon mennyire nyomósak az általam lehetségesnek vélt ellenérvek? Ezekkel kapcsolatban a következő ellenérvek fogalmazhatók meg:

(a) Alapnyelvi rekonstruktumaink szinte mindig olyan mássalhangzókat tartalmaznak, amelyek a rekonstruktumok leánynyelvi származékainak valamelyikében léteznek, vö. pl. FU *käte > fi. käsi, käte- ~ ma. kéz, FU *sirje-re > fi. hiiri ~ votj. sir, zürj. sir ~ osztj. V lötjksr, vog. TJ tär/кәг, ma. egér. A rekonstruált alapnyelvi konszonantizmusban csak két olyan elemről tudok, amelyek az ilyeneket tartalmazó, kikövetkeztetett alakú alapnyelvi lexémák mai képviseleteiben nem léteznek; a *ő-ről és a *<5-ről van szó. Természetesen egyszerűbb a kölcsönös megfelelési viszonyokat és a hangváltozási tendenciákat hitelesen igazolnunk, ha rekonstruktumaink a ma adatolt lexémák elemeiből épülnek fel, míg a pusztán spekulatív módon kikövetkeztetett elemek hajdani létezését fonetikai plauzibilitásuk és a hipotetikus hangváltozási folyamat valószínűsítése révén kísérelhetjük meg igazolni. Ha pedig olyan új elemet rekonstruálunk indokoltan az alapnyelvre, amilyennel korábban nem számoltunk, jó esetben csak arról lehet szó, hogy ismereteink árnyaltabbá váltak.

(b) A rekonstruált alapnyelvi lexémáknak - köztudottan - csak egy töredékét ismerjük, így eleve csak bizonytalan feltevésekbe bocsátkozhatunk azt illetően, mely fonémának mekkora lehetett a frekvenciája (mondjuk, az alapszókincsben). De ennek talán nincs is nagy jelentősége, hiszen az élő nyelvekben és nyelvjárásaikban is eléggé széles skálán mozog a fonémák gyakorisági értéke. Mivel a kb. 6000 esztendős nyelvtörténet során a hajdanvolt rendszernek sok tanúja tűnt el nyomtalanul a nyelvcsalád tagjaiból, a kevés, de biztos adat vallomását számon kell tartanunk. Úgy vélem, az általam javasolt alapnyelvi fonémarekonstruktummal igazoltnak tekinthető az ezen dolgozat apropójául szolgáló két szópár összetartozása. Ugyanilyen meggondolásból tekintendő biztosnak azon magyarázatom is, amely a ma. fészek (~ fi. pesä < U *pesä) egyébként szabálytalannak tekintett szó belseji mássalhangzóját szabályos, ám mindössze egyetlen adatban feltehető fonetikai változás eredményeként értelmezi (Honti 1983: 113-117; egyébként ehhez hasonló jellegű szajáni-szamojéd hangváltozásról számol be Helimskij 1987).