Nyelvtudományi Közlemények 108. kötet (2012)
Szemle, ismertetések - Róna-Tas András - Berta Árpád: West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian (Agyagási Klára - Csúcs Sándor) 443
Szemle, ismertetések 449 már felmutathatta azokat a kifejezetten kipcsak hangtani vagy nyelvföldrajzi sajátosságokat, amelyek elhatárolták az egyéb nyugati ótörök nyelvváltozatoktól. (Gombocz ezt a csoportot még a török jövevényszavak második, középső rétegeként elkülönítve kezelte.) Maradt tehát összesen 384 olyan szó, amely hangtani, alaktani és szemantikai elemzésére alapozva kísérelhették meg az alkotók a nyugati ótörök nyelvváltozat történeti leírását. E cél megvalósítása azért nehéz és különleges, mert a szerzők úgy kívánnak rekonstruálni egy ótörök kori nyelvváltozatot, hogy ennek a nyelvváltozatnak nincsenek egykorú belső írott emlékei, amelyek primer forrásként lennének használhatók (a dunai-bulgár töredékes fejedelmi listák erősen romlott állapotban maradtak fenn, és eleve nem jelentős mennyiségű nyelvi anyagot tartalmaznak), de még a középtörök korszakból is csak igen kevés belső forrás (a volgaibulgár sírfeliratok, 1. összefoglalóan Erdal 1993) áll rendelkezésre. Vannak viszont más nyelvváltozatból származó egyidejű (ótörök) írott források, amelyek rovásírásos, arab, brahmi, manicheus, szogd és ujgur írásos formában tartalmazzák a nyelvi információt - ahány írás, annyi sajátos gyakorlati megoldás a nem török nyelvek számára megalkotott eszközkészletek török nyelvváltozatokra való alkalmazásában. (A törökök által használt írásrendszerekről bővebben 1. Róna-Tas 1991: 53-170.) Nyilvánvaló tehát, hogy az etimológiai szócikkek harmadik szerkezeti egységnek a forrásadatok felsorolásának kellett lennie. A kutatást jelentősen segítette, hogy az elmúlt két évtizedben egész sor új ótörök nyelvemlék került elő. (A teljesség nélkül csak néhány fontos példa álljon itt annak bemutatására, hogy szinte minden írástípushoz hozzárendelhetőek a korábbi kutatások számára még ismeretlen, új források: a Jenyiszej mellékéről és Dél-Szibériából jelentős rovásírásos feliratállomány vált megismerhetővé, vö. Vasü’ev 1983, a buddhizmus előtti korból fennmaradt ótörök kori ujgur szövegek hatkötetes szótár formájában való kiadása 1998-ban lezárult, vö. Röhrborn 1977-1998; a tunhuangi leletek közül újabb szogd írásos anyagok kritikai kiadása történt meg, vö. Sims-Williams - Hamilton 1990, brahmi írású szövegek jelentek meg 1996-ban Maue gondozásában). Rendelkezésre állnak továbbá más nyelvváltozatból származó, történetileg egy korszakkal későbbi (középtörök), zömmel arab írásos források, melyek között szintén jelentős a kutatásba újonnan bevontak száma. Az ó- és középtörök korból származó forráscsoport esetében általános, hogy szakszerű, igen kitűnő kritikai apparátust felvonultató szövegkiadásokkal és szótárfeldolgozásokkal dolgozhattak a szerzők. A források között vannak olyanok, amelyeknek a török fílológiatörténet mintegy 150 éve alatt 8-10 kritikai kiadása is megjelent, minthogy az újabb turkológus generációk időről-időre hozzáadták koruk új ismeretanyagát a korábbiakhoz, ezáltal filológiailag nagyon jelentősen megkönnyítették áthidalni azt a folyamatot, mely során valamely forrás konkrét írásképéből megbízható adat vált a mai felhasználó számára.
