Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
34 HoNTi László werden, wenn wir annehmen, dass dieses letztere -n keine Personalendung, sondern ein deverbales Nominal- oder Partizipsuffix ist, das dem Negationsverb in Imperativform nur deshalb hinzugefügt wurde, weil dieses nicht aus einem einzigen Vokal bestehen durfte. Das -n in der affirmativen Konjugation dürfte so das Resultat der besagten analogen Veränderung sein. Das -n in den Präsens- und Präteritumformen des Negationsverbs dürfte sich auf die gemeinsame Wirkung der affirmativen Formen und des Imperativs entwickelt haben. Diese Erklärung ist nicht einfacher, als die von Rédei, hat aber den Vorteil, dass sie die Ursachen der Veränderungen zu erklären versucht” (Csúcs 2005: 264-265). Az idézet első része nyilván Rédeinek a pl. 2. személyű zűrjén igerag történeti hátterével kapcsolatos magyarázatára vonatkozik (noha nem utal a nézet forrására), Rédei ennek n elemét nem kapcsolta össze a sg. 2. személyű -n igeraggal. Az idézet második része összecseng Rédei fenti nézetével, amely szerint (Rédei 1989: 151, 158, 5. jegyzet; lásd fentebb) a sg. 2. személyű igerag deverbális nomenképző (lásd még Csúcs 2005: 271), de az indokolás nem mondható megnyugtatónak. Az ismertetett nézeteket valló kollégákkal ellentétben a permi nyelvek esetében is a paradigmatikus asszimilációban vélem megtalálni a -t személyrag helyetti -n megjelenésének magyarázatát, az őspermiben ugyanis még meg kellett lennie a sg. 1. személyű *-m-nek, tehát például őspermi *münim ’megyek’, *münid ’mész’ > *münim ’megyek’, *münid / *münin ’mész’ > > votják mino-0 ’megyek’, minőd ’mész’ ~ zűrjén muna-Ө ’megyek’, munan ’mész’.28 E magyarázattal szemben esetleg súlyosan esik latban az a körülmény, amelyre Csúcs Sándor lektori véleményében hívta fel a figyelmemet: „A permi nyelvekben a tagadó ige imperativusában jelenhetett meg először az-n elem, hiszen ez az egyetlen alak, ahol a votjákban is megvan. Az imp. Sg2-ben viszont az uráli nyelvekben nincs személyrag, tehát itt sem lehetett. Az -n végű alak tehát nem keletkezhetett egy Sg2 -f személyragos alakból, mert ilyen nem létezett. Az -n eredetileg képző lehetett (ez volt Rédei véleménye is), ami fonotaktikai okból jelent meg itt. A zűrjén nyelv külön életében terjedt el innen: először a tagadó ige Sg2 alakjaiba, majd az igeragozásba is, talán hogy az Sg2 és P12 közötti homonímiát megszüntesse”. Ezzel kapcsolatos észrevételeim: a) Az talán nem tekinthető kronológiai érvnek, hogy e személyrag csak a tagadó ige imperativusában található meg. b) Az igaz, hogy nem általános az uráli 28 Az őspermi rekonstruktumok első szótagi magánhangzója Lytkin (1964: 222) magyarázatának felel meg, Itkonen szerint ugyanis „In einigen Fällen bleibt es unklar, welches von beiden älter ist, das syrj. u oder das wotj. j. Solche Wörter sind: ... syrj. типщ, wotj. mynini ~ minini (319; dieser Fall ist deshalb schwer zu beurteilen, weil keiner der beiden perm. Vokale der Lautvertretung im Ostseefinnischen entspricht, obwohl dort eine einzigartige Fülle von Varianten vorliegt [e ~ ä ~ i]. Es handelt sich wahrscheinlich sowohl im Ostseefinnischen wie in den perm. Sprachen um ursprünglich slangartige Variationen” (Itkonen 1954a: 317-318). Rédei (1988a: 374) szerint e vokális az őspermiben *й, esetleg *ü lehetett. A nem első szótagi vokalizmust illetően lásd Rédei 1988a: 378.
