Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Zaicz Gábor: Hunfalvy tudományos nyelvészeti folyóiratai (Hunfalvy’s linguistic journals) 244
246 Emlékülések gondolunk, hogy mindkét említett és a nyelvész recenzens által jelentősként értékelt terméknek alkotója közismerten nem más, mint Arany János. Ez az előadás nem a tanulmányíró, hanem mindenekelőtt a szerkesztő Hunfalvyt kívánja bemutatni. Aki például Reguly Antal feljegyzéseiből közöl egy csokorra valót Reguly jegyzeteibül. A mordvin ige címmel (Magyar Nyelvészet 4:318-320). Aki a szerzőtársak cikkeit vagy lábjegyzetekkel vagy szögletes zárójelbe tett, akár egész oldalas betoldásokkal vagy pedig kiegészítő megjegyzésekkel - illetőleg a három eljárás kombinációjával - rendszeresen kommentálja, véleményezi. A szakmai jellegű korrekciókon kívül számos érdekes megállapítása is fellelhető folyóiratunk hasábjain. Hunfalvy alig néhány esztendő alatt igen szakképzettnek bizonyult nyelvész kollégákat vont be a munkába, kitűnő nyelvészgárdát képezett ki. Éles szemmel figyelt fel a középkorúak mellett a legtehetségesebb fiatalokra is. Folyóiratában rajta kívül 31 szerző nevével találkozunk. A Magyar Nyelvészetben közreműködő munkatársak egész sora lett később a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a folyóirat említett 32 közreműködője közül összesen 18 (a szerzőknek tehát több mint 56%-a). A magyar nyelvtudomány kialakulásakor közreműködők nevét érdemes kivétel nélkül megemlíteni: Brassai Sámuel, Fábián István, Lugossy József, Vass József, Podhorszky Lajos, Télfy Iván, Mátyás Flórián, Imre Sándor, Jakab Elek, Finály Henrik, Szénássy Sándor, Riedl Szende, Vámbéry Ármin, Szilády Áron, Kuun Géza gróf, Ponori Thewrewk Emil, Rosty Zsigmond, Ribáry Ferenc, Budenz József. Az 1858 májusában éppen Hunfalvy Pál hívására Magyarországra érkezett és nálunk letelepedett Budenz, az ifjú német tudós már folyóiratunk 1859. évi negyedik évfolyamától erősíti annak szerzői gárdáját, és alig néhány esztendő leforgása alatt nagy változásokat idézett elő a Magyar Nyelvészet és egyben a magyar történetiösszehasonlító nyelvtudomány életében. Folyóiratunk három utolsó évfolyamában Budenz összesen nem kevesebb, mint 350 oldalon értekezett és bírált. Témái a negyedik kötetben még görög, török, illetőleg magyar nyelvészeti vonatkozásúak - kb. azonos arányban -, az ötödik és a hatodik kötetben azonban a fiatal nyelvtudós már úgyszólván kizárólagosan magyar, illetőleg magyaralapú finnugor témát választott értekezései tárgyául. Nagyon jellemző képet nyújtanak a kötetek végén álló névés tárgymutatók számadatai: a Magyar Nyelvészet 4. kötetében Hunfalvy 15-ször, Budenz pedig 6-szor, az ötödikben a két szerző 11-szer, illetve 9-szer van említve, míg a hatodik kötetben a mester neve 7 ízben, a tanítványé pedig már 11 alkalommal olvasható. Az önzetlen és tárgyilagos Hunfalvy - akit a tudomány szeretete hajtott szakadatlan munkájában - az arra érdemes Budenznek nyújtja majd át a stafétabotot, és az 1870-es évek végén nyelvtudományi vizsgálódásait az ugyancsak maradandónak bizonyuló néprajzival és történetivel cseréli fel. Hunfalvy tehát negyvenéves korától - bizonyos kisebb írásait leszámítva - lényegében 65 esztendős koráig foglalkozott a nyelvtudománnyal. Befejezésül röviden, pontokba szedve kívánom ismételten is jellemezni és értékelni a 19. század közepén hat évfolyamot megért Magyar Nyelvészet című folyóiratot.
