Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Honti László: Főszerkesztői bevezető (Foreword by the editor-in-chief) 235 - Szíj Enikő: Nyelvtudomány és tudományos kontárság Hunfalvy korában és ma (Linguistics and academic charlatanism in Hunfalvy’s age) 235
Emlékülések 237 Gyakran elfelejtjük feltenni a kérdést: miből élt egy-egy méltatott nagyság? Megélhetési módja szerint Hunfalvy földbirtokos és akadémikus volt (és majd csak jóval később újra képviselő és főrendiházi tag), de ezek együtt sem biztosítottak számára - legalábbis kezdetben - akkora éves jövedelmet, amely a tőle elvárt életmód szerinti megélhetés mellett az általa áhított tudománypártolást, utánpótlás-nevelést gond nélkül biztosította volna. Felesége a nevezetes ipargyáros Röck-családból származott, és gyermekük nem lévén, a feleség unokahúgai biztosították a családi légkört. Mindennek bizonyítéka a Hunfalvy házaspár észt- és finnföldi utazása, továbbá - és főleg - Hunfalvynak a finnekkel folytatott levelezése, ez a hallatlanul értékes kortörténeti dokumentumgyűjtemény, amelynek a közreadásáért az idős korában is példamutatóan kutató magyarbarát finn kollégának, Viljo Tervonennek tartozunk köszönettel. Történelmi időkben mit jelentett a helytállás? Hunfalvy Pál, az országgyűlés képviselője és egyben egyik jegyzője, a fontolva haladás híveként az áprilisi trónfosztásig fő vonásaiban egyetértett az események menetével. Világos után nem „lepaktálással”, hanem mint képviselő, a képviselők általános amnesztiájában részesülve válhatott a pesti közélet és tudományos élet ismert alakjává. Nem volt sem áruló, sem bérenc. Nem ő hívta - és főleg nem egyből professzornak - Magyarországra az egyébként akkor még csak 22 éves német Budenzet, aki 1858 májusában érkezett Pestre, és majd csak 1872-ben lesz az akkor altaji tanszéknek nevezett mai finnugor tanszék első professzora, teljesítendő többek között azt a Hunfalvy által már 1866-ban kifejezett kívánságot, miszerint minden leendő magyartanárnak kellő ismeretre kell szert tennie finn(ugor?) nyelvből és irodalomból, és kinevelendő az első szakképzett nyelvészeket. Kevéssé ismert tény, hogy Hunfalvy a magyarországi evangélikus egyház világi főgondnokaként igyekezett Budenznek óraadóként evangélikus oktatási intézményben vagy protestáns családban házitanítóként a magyartanulásához anyagi fedezetet biztosítani, csakhogy legnagyobb megdöbbenésére kiderült: Budenz katolikus. Ettől kezdve már személyes becsületbeli ügynek tekintette, hogy figyelemmel kísérje a német fiatalember sorsának alakulását, beleértve a megélhetését is. Az értelmiségi foglalkozás, a „csak észből” megélhetés az 1850-es években még távolról sem volt általános. Szakképzett főfoglalkozású nyelvészek nem voltak. Mivel mindenki beszélt valamilyen nyelven, úgy gondolta, a nyelvnek szakértője vagy legalábbis ezt a látszatot keltheti. Figyelemre méltó e tekintetben az a fejlődési út és mód, amelyet maga a tudós társaság, az Akadémia példáz. A magyar tudós társaság kezdetben a nyelvhez hozzáértést elvárta az összes akadémikustól, éspedig nem tudományos, hanem hazafiúi alapon. Hazánkban a szakképzés inkább az alkalmazott és az elméleti természettudományok terén volt figyelemre méltó, a jogot - mai szóval élve bolognai alapképzésként - nagyon sokat tanulták, a bölcsészettudományok terén viszont a képzés rendkívül alacsony szintű volt, melynek okaira most nem áll módunkban kitérni. Ugyanakkor azonban azt ki kell emelni, hogy a(z) (középiskolák olyan alapos képzést adtak, olyan alapokat raktak, amelyekről ma álmodni is nehéz, így aztán nem is meglepő, hogy az alapítólevél szerint a tudós társaság első
