Nyelvtudományi Közlemények 106. kötet (2009)

Emlékülések - Klinghammer István: Reguly Antal szerepe az Északi-Urál megismerésében (Antal Reguly’s role in the charting of the Northern Ural Mountains) 290

298 EMLÉKÜLÉSEK Reguly akadémiai előadása a térképéről A Hofmann-expedíció második kötetének megjelenése után az MTA történet­­tudományi osztályának 1856. június 2-i ülésén Reguly bemutatta térképét, és ismer­tette annak készítési módját. A következő ülésen - június 30-án - folytatta előadását, és mivel Redennek, a bécsi Földrajzi Társaság alelnökének szívességéből ekkorra már megkapta a Hofmann-expedíció térképét, a két térképet összehasonlíthatta. A bécsi Földrajzi Társaság 1857. január 20-án tartott ülésén Reden is egybevetette a két térképet, és használhatóság szempontjából Reguly térképét a Hofmann-expe­díció térképe elé helyezte: „Összehasonlítottam a Reguly által készített térképvázla­tot az expedíció később készült térképével, és a pontos csillagászati megfigyelések előnyét az utóbbira nézve el kell ismernem. Reguly térképének ennek ellenére az a nagyobb érdeme, hogy a vízfolyásokat és hegyvonulatokat pontosabban ábrázolja, valamint az ott előforduló tárgyakat pontosabban megjelöli.” Akadémiai előadásai­nak szövege, amint arra Pápay (1906) is hivatkozik, megvan az MTA Kézirattárá­ban.4 Ismertetésével már Pápay is megpróbálkozott, a kézirat azonban annyira tele van javításokkal és pótlásokkal, hogy összefüggő ismertetésre nem volt alkalmas. Ezek a lapok valószínűleg Reguly előadásának első fogalmazványai voltak. A két akadémiai előadás szövegét 1955-ben Borbély „fejtette meg” Ábellá Miklós segít­ségével. A két akadémiai előadás után Reguly nem foglalkozott többet térképével. A tér­képezés tudománya iránt azonban továbbra is érdeklődött. 1856 őszén, bécsi tanul - mányútján meglátogatta a híres katonai földrajzi intézetet, felkereste a legkiválóbb kartográfusokat, többek között Franz Hauslab táborszernagyot (1798-1883), Josef Scheda ezredest (1815-1888) és Valentin Streffleur (1808-1870) domborzatábrá­zolási szakértőt, és az MTA Kézirattárában (Történelem. Reguly naplója, 8. r., 3. sz.) meglevő feljegyzései szerint alaposan tanulmányozta a térképfelvétel és a térkép­­készítés eljárásait. Tanulmányai eredményének felhasználására már nem kerülhetett sor, mert ép­pen 150 évvel ezelőtt, 1858. augusztus 23-án váratlanul elhunyt. Összegzés Reguly Antal északi-uráli expedíciója nem tartozik az ún. nagy felfedezőutak csoportjába. Munkájával azonban hozzájárult Oroszország egy számunkra is fontos részének megismeréséhez. Prioritását az orosz források is elismerték. Az újabb iro­dalomban megfeledkeznek térképezésének úttörő jellegéről, és inkább mint nyel­4 A Magy. Nyelvtud. 4. r., 5. sz. csomóban a június 2-i előadás „t” jelzés alatt németül, „x” jelzés alatt magyarul van meg, míg a június 30-i előadás szövege „b” jelzés alatt magyarul, „c” jelzés alatt németül található.

Next

/
Thumbnails
Contents