Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Tanulmányok - Elekfi László: A hatodik mondatrész (The sixth syntactic constituent) 45

3.3. Becker megállapítása a predikatív viszonyról a nyelv kétféle funkciójának - a közlő és az ábrázoló funkciónak - összekeveredésén alapul, ezért zsákutcába vezet. És ebből a hagyományos nyelvtan nagyrészt alig, de még a strukturális és a generatív modellek sem tudtak teljesen kimozdulni. Szinte megszorítás nélkül állítmányi látnak az igében vagy az igei központú szerkezetben, mert Becker az állítmányt a működés kifejezésének tekintette. Működést fejez ki ugyan a névszói állítmány is, de nem az alanyának a működését, hanem abeszélőét,aki valamely kategóriát vagy minőséget tulajdonít az alanynak. (Ezért is nevezhetjük az állítmányi névszót tulaj doni tmánynak.) Tehát élesen meg kell különböztetnünk azt a működést, amelyet a beszélő (vagy tágabban véve: koimriunikáló) személy végez, és azt, amelyet a mondatban szereplő személy, tárgy (vagy ezek metaforikus, elvont változata) végez. Amit pedig Becker jelzőként mutat be a piros ruha szókapcsolatban, az nem az állítmánynak mint működésnek az alanyon való megismétlése, hanem egy minősítésnek egy főnévhez való kapcsolása, függetlenül attól, hogy az a főnév alany-e vagy nem. (Igei tartalom csak igenévi - tehát névszói - formában lehet jelző, nem mint ige.) A jelző az egyik fajta predikatív viszonynak - nem megismétlése, hanem - állítmányára visszavezethető tagja, olyan állítmányé, mely nem működést jelent, de nem is szükségszerűen új elem a közlésben. A predikatív viszony - minden változatában - eleven, aktuális kapcsolat, a jelzős szerkezet pedig egy már létrejött ilyen kapcsolat tömör megnevezése. A piros jelző olyan alárendelt attribútum, mely az eredeti hozzárendelő, predikatív viszonyban tulajdonítmányként, az a viszony állítmányi tagjaként jelenik meg. (Az állítmánynak jelzővé alakításáról Becker is szól, csakhogy az állítmánynak mindig igei természetet tulajdonít.) Az igeközpontú mondatstruktúrában ez a létigének második nominativusi vonzata; csak néhány, de a mondatok felépítésében fontos és gyakori igére jellemző, melyek közül a van forma a magyarban és némely más nyelvben kötelezően el is marad, mert csak kapcsolóelem az a viszonyú predikatív szerkezet két tagja közt. Mindaz a dicséret, amellyel Lakó György, Tompa József és mások Szinnyei Józsefnek és Simonyi Zsigmondnak a nyelvtanait a (Becker elgondolása szerinti) mondattani szempontból való kiindulás miatt illették (lásd A. Jászó 1991: 16), a fonákjára fordul, ha látjuk, hogy elhanyagolták azt, aki legbővebben foglalkozott a mondattannal: Brassai Sámuelt. Simonyi ugyan értékelve említi Brassait, aki a mondatnak az elsőbbségét hirdette a szóéhoz képest, de nem vette észre, hogy Brassai jól megkülönböztette a mondat kommunikatív felépítését a szerkezetitől. (A kommunikatív felépítést funkcionálisnak nevezni - ahogy korábban tettem - azért nem ésszerű, mert a funkció nemcsak tevékenységet, szerepet jelenthet, hanem függvényt is.)