Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)
Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343
2007. VII/10: 48-49), és ott olyan jól elrejtőzött volna, hogy első ismert települése, Káprevár (Cäprior) csak évszázadok múlva, 1337-ben került elő. Egy rövid bekezdést viszont azok a magyarok érdemeltek volna meg, akik -nemesemberek és közrendiek - a két román fejedelemség születésével a határokon innen vagy a határokon túl rekedtek, illetve azok a magyar és román földesurak, akik uralkodójukkal rossz viszonyba keveredve vitézeikkel és parasztjaikkal együtt az államalapító Bogdán vajdát követték, illetve Nagy Lajos király előtt tettek hűségesküt. Történelmi útjának részletes és torzításoktól mentes ismertetése nélkül aligha érthető meg nemcsak a románság nemzetté válásának folyamata, hanem az a sok sajátos vonás is, ami a román nyelvet a többi újlatin nyelvtől megkülönbözteti. Ezekre a sajátosságokra nem ad (és nem is adhat) magyarázatot sem valamilyen fantáziaszülte dunai latinság, sem az állandó hivatkozás a még ma is alig ismert szubsztrátumra (az utóbbi évtizedekben valamilyen hibridbe gyúrt trako-dák vagy rejtélyes paleo-balkáni nyelvre)... Ezek után lássuk azokat a sajátos vonásokat! Természetesen azokkal kezdjük, amelyek tárgyalásakor Sala nem említi meg, hogy ezek a már említett Balkáni Nyelvi Unió belső magvát képező nyelveket, tehát az albánt, a románt, és részben a bolgárt és a macedónt is jellemzik. A hátravetett artikulus léte az európai holt nyelvek közül csak az ó-örményben dokumentált. Vladimit Georgiev az ún. ezerovói gyűrű trák feliratának második megfejtési kísérletében még azt is megkockáztatta, hogy az albán és a román második artikulus-rendszerének meglétét is bizonyítsa a trák nyelvben (Georgiev 1977a). Természetesen minden tudományos érv és meggyőző erő nélkül. A ma is beszélt európai nyelvek közül a balkáni térségen kívül a skandináv nyelvekben is megtalálható, de ezekben az előre vetett artikulus („névelő") is használatos. A hátravetett artikulus valamennyi nyelvben a mutató névmásból fejlődött ki, de a macedón nyelvben megőrizte eredeti deiktikus szerepét is, amennyiben három különböző alakja van, amelyek közül az egyik a közeli személyt vagy tárgyat, a másik pedig a távoli vagy nem is látható személyt vagy tárgyat jelölő névszóhoz járul. A román nyelv hátravetett artikulusa csak a Balkánon születhetett, hiszen kezdetben a romanizálódó lakosság nyelvhasználatában a Száva és az Al-Duna mentén is csak a latin ille homo ( > román *le omu, vö. dalmát le iomnó) 'ez az ember' latin változatból keletkezhetett. Az albánban a nyelv születésétől fogva az artikulus hátravetett változata fejlődött ki, amint azt olyan szellemesen bizonyította Norbert Jokl (1911) az albán ftua (geg fíue) 'birsalma' < latin cotoneum (Cydonia mela) etimológiával, amit az albán csak a határozott alakú ftoni- formában vehetett át, majd ebből vezette vissza az albán thua-thoni 'köröm', krita-kro(n)i 'forrás' mintájára a ftua (geg ftue) határozatlan alakot (de a többesben megőrizve a latin szótő -n- mássalhangzóját:
