Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Kisebb közlemények - Sipos Mária: A norma kiválasztásáról a serkáli irodalmi nyelv kapcsán (On the choice ofthe norm : the case of the Sherkalliterary langauge) 270

A fent felsorolt módosítások olyan változatot eredményeztek, amely számos serkáli sajátság rovására északias vonásokkal rendelkezett. A serkáli (és a még délebbi változatok) beszélői felől nézve sok és gyakran előforduló eltérésről van szó, és egy fonémával egyszerűbb lett a mássalhangzó-rendszer. Az északibb nyelvjárásúak ugyan kevesebb eltérést észlelhettek, de az ő anyanyelvjárásuk mássalhangzó-rendszere is szegényebb lett egy fonémával (az /-féle hangok zöme helyén t szerepel bennük). Analógiaképpen megpróbálhatunk elképzelni egy olyan magyar nyelvváltozatot, amelyben megszűnik minden / hang, és helyettük t-t kell ejteni - azonban az / hang megterheltsége a magyarban nem fogható ahhoz, amennyi szerephez jut a hanti nyelvtanban (időjel, a tárgyas igeragoknak és a birtokos személyjeleknek is sűrűn alkotóeleme). A probléma azért különösen érdekes, mert elméletileg a beszélők könnyebben elfogadnak olyan normát, amelyben le kell mondaniuk bizonyos kontrasztokról, mint olyat, melyben újakat kell elsajátítaniuk (Comrie 1981: 25, vö. Schmidt Éva ellentétes tartalmú tapasztalatával a bevezetőben). Akár szerepelt ez a szempont a serkáli irodalmi nyelv tervezésekor, akár nem, ezt a megfigyelést legalábbis a fonémák megterheltségével, de feltehetőleg sok mással összefüggésben is árnyalni szükséges. Korántsem úgy kell tehát elkönyvelnünk a hanti írásbeliség hőskorát, hogy akkortájt a dialektálisan erősen tagolt hanti nyelv számára elegendő vagy éppen sok irodalmi nyelvet hoztak létre (vö. Comrie 1981: 24). A hat hanti (4 északi és 2 keleti) irodalmi nyelv messze nem párhuzamosan létezett, inkább időben erősen széthúzódó kísérletek voltak - némelyikük valószínűleg az egész, illetőleg csaknem az egész hanti nyelvterület számára. E gyanút alátámasztani látszik az, hogy a „serkáli irodalmi nyelven" megjelent kiadványokban azt sem tüntették fel, milyen nyelvjárásúak, ill. mely irodalmi nyelven íródtak a bennük szereplő szövegek, az író neve és a cím alatt általában ez áll: „Ханты ясынга ... ханшыс" ('Hanti nyelvre ... fordította."). Nyilvánvalóan nem ez az egyetlen tényezője annak, hogy a hanti írásbeliség lényegében nem tudott gyökeret verni, de dialektológiai szempontból úgy tűnik, 1940 és 1960 között a kiadványok a hanti beszélők legnagyobb része számára használhatatlan nyelven jelentek meg. A serkáli irodalmi nyelvvel kapcsolatban még az is kérdés (és most már feltehetőleg az is marad), hogy ha az északibb és keletibb dialektusok számára nem is lehetett vonzó, legalább a serkáli anyanyelvűek számára elfogadható volt-e. A nyelvpolitikai feldolgozáshoz természetesen a megfelelő oroszországi dokumentumok, tervek és határozatok áttekintésére volna szükség.