Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)
Tanulmányok - Varga László: A stilizált eső hanglejtés az újabb kutatások tükrében (Stylised falling intonation in the light ofrecent research) 104
rint az SE magyar és francia változata formailag azonos típusba tartozik. A (c) környezetben a magyar SE minden főhangsúlyos szótagtól újra indul, de csak az utolsóban lehetséges szótagnyúlás és csak ezt követheti szünet. Az egy megnyilatkozáson belül ismétlődő SE lehetősége feltehetően egyedülálló magyar sajátosság. Ebben a részben beszámoltam arról is, hogy az SE nagy valószínűséggel a finn és az orosz nyelvben is létezik. Ezt az feltételezést azonban még további kutatásoknak kell majd megerősíteniük, illetve finomítaniuk. Ezután az SE autoszegmentális fonológiai elemzése következett az angolban és a magyarban. Először röviden ismertettem az angol SE elemzését és fonológiai ábrázolását (H*! H-L%), amely fokozatosan alakult ki Pierrehumbert (1987), Ladd (1996), Beckman - Hirschberg (1994), Beckman - Elam (1997), Grice - Ladd - Arvaniti (2000), és mások munkásságában, és kitértem Gussenhoven (2004) alternatív elemzésére és annak problémáira is. A magyar SE autoszegmentális fonológiai elemzése során arra a következtetésre jutottam, hogy a második, leléptetett H tónus nem lehet egy bitonális hangmagassági akcentus (H*+!H) utánfutó tónusa, de nem lehet határtónus sem, hanem frázistónus: (H-), amely egy, az első terasznak megfelelő monotonális hangmagassági akcentus (H*) után áll. A magyar SE ábrázolása tehát H*! H-. Ez a reprezentáció azonban így még nem teljes, mert legalább azok a SE-k, amelyek megnyilatkozás végén állnak, tehát amelyek vége egyszersmind egy intonációs frázis végével esik egybe, határtónust is kívánnak. Azt bizonygattam, hogy ez a határtónus nem lehet sem L%, sem H%, hanem csak egy harmadik fajta, az ún. null határtónus (0%). A megnyilatkozások végén található magyar SE-k teljes reprezentációja tehát: H*! H-0%. A megnyilatkozások belsejében található SE-k státusára nézve kétféle elemzést is elképzelhetőnek találtam, attól függően, hogy milyen kritériumokat tartunk meghatározónak a magyar intonációs frázis végén. Ha a minimális kritériumot vesszük, miszerint a terminális kontúrok végpontja mindig egy intonációs frázis végpontjával esik egybe, akkor - mivel az SE terminális kontúr - a megnyilatkozás belsejében lévő SE-k szintén intonációs frázisok, tehát H*! H-0% képletűek. Ha azonban egy gazdagabb kritériumkészlettel dolgozunk, amelyben a terminális kontúr jelenlétén kívül a valóságos vagy potenciális szünet is fontos, akkor a megnyilatkozás belsejében lévő SE-k nem intonációs frázisok, hanem csak ún. köztes frázisok (intermediate phrases, vö. Beckman - Pierrehumbert 1986), és H*!H- formában reprezentálhatok.
