Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)
Tanulmányok - Varga László: A stilizált eső hanglejtés az újabb kutatások tükrében (Stylised falling intonation in the light ofrecent research) 104
tónust egy automatikusan lelépő H utánfutó tónus követi, ez utóbbi a második terasszal van asszociálva. Itt az egyik probléma az, hogy ez az utánfutó tónus nem igazítható automatikus konvencióval a hordozó szótagsor megfelelő részének elejéhez és végéhez, mint a többi levezető tónus, hanem közvetlenül asszociálni kell, mintha csillagos tónus volna. A másik probléma az, hogy a többi utánfutó tónus tartománya rögtön a csillagos tónusnál vagy közvetlenül utána kezdődik, de ez sokszor nincs így az SE-ben feltételezett utánfutó tónussal. Az SE utánfutó tónusának ez a furcsa viselkedése megmagyarázatlan marad Gussenhoven (i. m.) elemzésében. 3.2. A leléptetett H tónus a magyar stilizált eső dallamban Lássunk most hozzá a magyar SE elemzéséhez. Feltesszük, hogy az első terasznak egy monotonális hangmagassági akcentus, a H* felel meg. Belátható az is, hogy a második terasz megfelelője, tehát a leléptetett H tónus az utolsó szótaggal asszociálódik, függetlenül attól, hogy a posztakcentuális régióban vannak-e mellékhangsúlyos szótagok. Három hipotézist állíthatunk fel a magyar SE lelépő H tónusáról: a lelépő H tónus (1) utánfutó tónus (trailing tone), (2) frázistónus, (3) hartártónus. 1. számú hipotézis: a leléptetett H utánfutó tónus, vagyis egy bitonális hangmagassági akcentus része, ahogy Gussenhoven (2004: 311-314) javasolta az angol SE esetében. Ha ez helyes, akkor - egyelőre eltekintve a végső határtónustól - a magyar SE ábrázolása a (31) lesz: (31) H*+! H (1. sz. hipotézis a magyar SE-vel kapcsolatban) De van itt egy probléma. Az utánfutó tónus természeténél fogva vagy a főhangsúlyos (akcentuált) szótag végéhez, vagy közvetlenül a főhangsúlyos szótag után következő szótaghoz kapcsolódik, a magyar SE-ben viszont az utolsó szótaghoz kellene kapcsolni, ami igencsak messze lehet a főhangsúlytól. Például a fentebb bemutatott (22) megnyilatkozásban (Bodori { doktor feleségé) az utolsó szótag nyolc szótagnyira van a főhangsúlyos szótagtól. Ezért az 1. sz. hipotézist elvetjük. 2. számú hipotézis: a leléptetett H frázistónus, ahogy Pierrehumbert (1987), vagy Grice - Ladd - Arvaniti (2000) javasolta az angol SE vonatkozásában. Ha ez helyes, akkor - megintcsak ignorálva a végső határtónust - a magyar SE ábrázolása a (32) lesz: (32) H*! H- (2. sz. hipotézis a magyar SE-vel kapcsolatban) Ennek több előnye van. Először is, a frázistónus által jelölt hangmagassági változás nem feltétlenül a főhangsúlynál vagy közvetlenül a főhangsúly után
