Nyelvtudományi Közlemények 103. kötet (2006)

Tanulmányok - Simoncsics Péter: Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről [Sándor Karácsony's views on language and their (almost non-existent) influence on the profession] 106

mondatokat egymás után mondjuk. Ezt most csak azért hangsúlyozom, mert két olyan elnevezést kell mondanom, ami az eddigiek után eleinte furcsának tűnik. Az egymás után lepergetésnek mellérendelés, az egy képen egymás mellé rajzolásnak meg alárendelés a neve. Ez a furcsa elnevezés a beszéd természetéből magyarázható. Beszéd közben az van egymás mellett, ami egymás után következik. Ha két valami egyszerre van beszédközben, akkor az egyik fontos, a másik mellékes, mert egyszerre csak egy valamire figyelhetünk. [...] Ezért mondjuk aztán, hogy a rajzon a régi alá van rendelve az újnak" (Magyar nyelvtan 39). "Mondatot [...] mindig olyankor használok, ha azt akarom, hogy az, aki hallgat, egymás után, kényelmesen megnézhesse és megjegyezhesse a jelenségeket, a tüneményeket és viszonyokat. Első sorban akkor, ha mindezek a valóságban csakugyan egymás után szoktak következni. Minden olyan esetben, mikor valamiről legelőször van szó. Feltétlenül, kivétel nélkül mindig olyankor, ha valamit fontosnak tartunk. Ami a valóságban is inkább egyszerre fordul elő, amiről már volt szó, ami mellékes, de azért még mindig megemlítendő, azt mondatrészként viszonyítjuk egy képre. Ami nem fontos - elhagyjuk, még akkor is, ha megelőzőleg beszéltünk róla. [...] Mielőtt mondatrész lett valami, mondat volt. A mondat elevenebb, a kifejezés [máshol: frázis - S. P.] világosabb. Mi beszélők inkább kifejezéseket látunk, a hallgatóságunknak inkább mondatokra van szükségük. Mi rendesen utána vagyunk ugyanis annak, aminek ők előtte vannak: hogy belső látásuk elé ugyanazt a képet képzeljék el, amit mi látunk (Kiemelés tőlem! S.P.)" (Magyar nyelvtan 40). Továbbá: „a beszéd [...] kettős természetű. Ez pedig azt jelenti, hogy akármelyik oldaláról nézem a beszédet, mindig ott van a másik oldala is. [...] a beszéd időbeli tünemény, tehát először minden történet formájában jelenik meg benne s csak másodsorban válhatik jelenséggé. Beszédközben tehát legjellegzetesebb, legbeszédesebb forma: a mondat. A mondat mindig mesél, tehát mindig viszonyít. A legmondatszerűbb mondat tehát az olyan mondat, amely nem jelen-