Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)
Tanulmányok - Maticsák Sándor: Az agglutinációval keletkezett mordvin képzőkről [On Mordvinian derivational suffixes of agglutinative origin] 7
többletjelenség is megfigyelhető: a vizsgált elem absztrahálódva egyre több kontextusba is beágyazható, ezáltal szemantikai hatóköre kiszélesedik (Campbell 2001; Diewald 1997: 1-20; Hopper - Taugott 1993: 4-10, 38-50, 130-166; Laitinen - Lehtinen 1997). Az önálló szóból alakult képzők grammatikalizáltsági foka általában kisebb mint a ragoké, ugyanis ezeknek az elemeknek a kiindulópontja az esetek többségében világosan felismerhető. A folyamat általában az önálló szó > összetétel második eleme > képző fejlődési sorral írható le. Az agglutinációval keletkezett képzők kialakulásának az alábbi fő feltételeit nevezhetjük meg: a) az eredeti összetétel előtagjának alapszói minőségben is etimológiailag átláthatónak, élő szónak kell lennie; b) a formánssá alakuló tagnak minél több összetételben, sőt összetételek egész csoportjaiban meg kell jelennie; с) a létrejövő új szónak elvont jelentésűnek kell lennie; d) az agglutináció előtt az összetételek utótagjaként funkcionáló alapszó és a belőle agglutinálódon: képző hangalakja és jelentése lehetőség szerint váljon el egymástól (a grammatikalizációs folyamatok során a régi és új egységek sokszor egymás mellett élnek, az alapszó kiveszése nem szükségszerű mozzanat). - Mindezeket a szempontokat kiegészíthetjük a képző korának és produktivitásának, szemantikai erejének és az alapszócsoport jelentésben' behatároltságának vizsgálatával is. Deszemantizáció, delexikalizáció. Az agglutinálódás első lépésében a kialakuló képző még viszonylag jól őrzi eredeti jelentését, amelyet az absztrahálódás későbbi szakaszaiban veszít(het) el. A képzővé válás küszöbértéke a deszemantizáció. Ameddig a vizsgált elemben többé-kevésbé megfigyelhető az eredeti jelentés, addig az adott nyelvi elemet többé-kevésbé utótagnak kell tartanunk, az agglutinálódó utótag képzővé csak jelentése elvesztésével válhat. Sajátos jelenség, hogy az agglutináció útján keletkezett képzők gyakran időt jelölő szavakra mennek vissza, vö. pl. md. ci/si 'nap' (kastan 'büszke' > kastanci2 'büszkeség', oja 'barát' > ojaci 'barátság'), zürj. lun 'nap' (dis 'lusta' > dislun 'lustaság', mistem 'csúnya' > mistemlun 'csúnyaság', ozir 'gazdag' > ozirlun 'gazdagság', torn 'fiatal' > tomlun 'fiatalság');3 vót páva 'nap', áiga 'idő', iga 'kor, életkor' (brí 'szabad' > bripöva 'szabadság', jiiomi 'ivás' > jiiomnaiga 'ital', nüof 'fiatal' > nüorigä 'fiatalság'); lapp -vuotta (dcervas 'egészséges' > dcervasvuotta 'egészség', manna 'gyerek' > mannavuotta 'gyerekkor'; etimológiailag ez összekapcsolható a fi. vuosi 'év' szóval) (Lazar 1975: 61-64, 167-168; 2 A szótárak helyesírási gyakorlata e kérdéskörben nem egységes, a Munkácsi - Kálmán-féle vogul vagy a Fokos-féle zűrjén szótár az ilyesfajta képzéseket kötőjellel írja, míg például a mordvin szótárak az egybeírás hívei. Dolgozatomban az egybeírás elvét követem. 3 Kövesi szerint az eredeti jelzős szerkezet (pl. lön lun 'csendes nap') absztrahálódott (> lönlun 'csendesség'), majd más melléknevekhez is kapcsolódhatott (gg/"szegény' > ggl'lun 'szegénység') (Kövesi 1965: 32, hasonlóképpen Lazar 1975: 311).
