Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)
Tanulmányok - Maticsák Sándor: Az agglutinációval keletkezett mordvin képzőkről [On Mordvinian derivational suffixes of agglutinative origin] 7
Az alapszó és a belőle létrejött képző kapcsolata. A képzővé válás egyik fontos feltétele az alapszóval való kapcsolat elhomályosulása, amit esetenként hangalaki változás is kísérhet. Ennek a kritériumnak a vizsgált képzők közül maradéktalanul csak nagyon kevesen tesznek eleget. A rokon nyelvek vizsgált adatai közül ilyen a finn -tar/-tär (< tytär), kapcsolatukat csak nyelvtörténeti módszerekkel lehet felfejteni. A magyarban a -ság/ség képző alapszava, a ság6 közszói minőségében már régesrég kiveszett, és - eredeti jelentése ('domb, erdős magaslat, erdő') teljes elhomályosulásával - csak földrajzi nevekben él, pl. Ság, Sághpuszta, Ságod; Győrság, Hódság, Németság, Rétság, Tápióság, Temesság stb. (FNESz 434). A többi agglutinálódon: szuffrxum - a hatóige képzője (elsősorban annak veláris változata); a -né képző; illetve a fiatalabb képzők és képzőszerű utótagok {-beli, -féle, -szerű) - és alapszavuk kapcsolata nyilvánvaló. A kisebb finnugor nyelvek agglutinálódon: képzői (pontosabban: a képzővé válás állapotában lévő elemek) és alapszavuk közti kapcsolat teljesen nyilvánvaló. A képzők viszonylag fiatal korából adódóan még nem ment végbe semmiféle hangtani változás, és nem jött létre a palatoveláris illeszkedés kényszere miatti alakváltozat sem - e nyelvekben ennek alapján tehát a képzőket és az utótagokat nem lehet elkülöníteni egymástól. A képzők kora, élettartama és produktivitása. A vizsgált képzők kora más és más. Az ómagyar kor nyelvemlékeiben már feltűnő -ság/ség alapszava ősi eredetű. A képzővé válás nagyon régen, talán már az ősmagyarban, de legkésőbb az ómagyar kor elején végbemehetett, ezt a már az írásos emlékekben is szinte tökéletes illeszkedés és az új szót alkotó rendkívül erős képessége bizonyítja. Ugyancsak régen agglutinálódon: a -hatf-het képzőnk is, hiszen a nyelvemlékekben illeszkedés nélküli alakok nem fordulnak elő (Benkő 1980: 181-184). Ezzel szemben a -né képzőnk viszonylag fiatalnak számít: a XVII. században még inkább összetételi utótagként értelmezhető, ezt Bárczi szerint a Szálai Kelemen uramné, az néhai Serényi Ferencné (azaz néhai S. F. felesége) típusú, birtokviszonyt mutató szerkezetek bizonyítják. Talán a XVIII. században indulhatott meg a képzővé válás, s ekkortájt vette kezdetét a nő és a né jelentéskörének szétválása is, amelyet a nyelvújítás kora erősített meg (Bárczi 1975: 257-258). Végeredményben tehát három alakot különböztethetünk meg: a nemet jelölő foglalkozásneveket (tanítónő, doktornő), a férj foglalkozására utaló képzőt (doktorné 'a doktor felesége') és a hivatalos névadásba bekerült képzőt (Kovács Istvánná). A mai magyarban is folyamatosan agglutinálódnak újabb képzők. Berrár Jolán a -beli és -kora elemeket „újabbkori önálló szóból lett képzők"-nek minősíti, a -féle, -szerű melléknévképzőket és a -nemű főnévképzőt pedig „inkább még 6 Egyes nézetek szerint két szó, a ság és a ség élt egymás mellett, de e nézet tarthatatlanságát Benkő (1980: 181-183) meggyőzően bizonyította.
