Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Kisebb közlemények - Honti László: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül [Myths about the origin of the Hungarian language] 137

nemzetárulónak; felemlegetik, hogy a magyar finnugrisztika művelői közül pl. Hunfalvy Pálnak eredeti családneve Hunsdorfer volt, vagy hogy Budenz József Németországból jött hozzánk, miközben e faj- és nemzetvédők jelentős részének ősei sem feltétlenül a Vereckei szorosnál, nem Árpád népével és nem kb. 1100 évvel ezelőtt érkeztek Magyarország földjére, amiről ugyancsak nem magyar családnevük tanúskodik ékesszólóan. Legtöbbnyire félművelt emberek, akik nem képesek az összegyűjtött információkat feldolgozni, kiértékelni. Egy önmagát „hivatásos igazságkereső"-nek minősítő személy, aki igyekezett nagyobb nyilvánosság elé vinni e fura tanoknak legalább egy részét, az egyik szerzőt így jellemezte: „ugyan nem hivatásos nyelvész, de széleskörű nyelvtudása felhatalmazza megfelelő következtetések levonására"; ezzel az erővel persze bármelyik állattartó magyar parasztember is elvárhatja, hogy zoológusnak tartsuk... 2.2. A második csoportba főleg régészek sorolhatók. Legtöbbjük kacérkodik az első csoportban farigcsálok „eredményeivel", de azokat igyekeznek a tudományosság látszatát keltő mezbe öltöztetve előadni. Ebbeli igyekezetük azonban semmivel sem emeli termékeiket az imént említett csoportban szorgoskodókéi fölé. Egyikük pl. a krónikák és a régészeti magyarázatok közé ágyazva az iráni nyelvű szkítákat a magyarok rokonaiként állítja be, asszony szavunkat egy és ugyanazon írásában nagy bravúrral egyszer sumer, másszor iráni eredetűnek állítja (1. Rédei 2003: 105). Egy másik régész, akinek neve a magyarság régészeti anyagának vizsgálatában tudtommal jól cseng, egy emigráns, ún. „őstörténész" nyomán figyelt fel arra, hogy „a magyarnak olyan hangjai vannak, amelyek ismeretlenek a finnugor nyelvekben"; hát ez igaz, de az is, hogy a többi finnugor nyelv is számos olyan „hangot" ismer, amelyeket sem a magyar, sem a legtöbb rokon nyelv sem ismer, de ennek a nyelvrokonság megítélése szempontjából nincs semmi jelentősége (erre vö. pl. a német, angol, lengyel és orosz hangállomány különbségeit, ám ezek mégis mind rokonok egymással...). Egy harmadik régész azt is tudni véli, hogy „a honfoglaló magyarok... köztörök nyelvet [sic!; H. L.] beszéltek... a honfoglaló magyarok nyelvét a baskírok nyelvével kell rokonnak tartanunk", de ugyanazon munkájában azt is leszögezte, hogy a magyar nyelv csak azokkal a nyelvekkel rokonítható, amelyeket finnugor és szamojéd nyelvként ismerünk; e kijelentés ismeretében az én kérdésem így hangzik: ennek értelmében vajon a többi finnugor nyelv és a szamojéd nyelvek is törökségi nyelvek lennének?! Meghökkentő, hogy ugyanennek a szerzőnek -aki, mint az imént hangsúlyoztam, régész! - tudomása van finnugor kori katonai akciókról, a had és az uraság intézményéről, a szervezett körülmények közötti többlettermelésen alapuló adóztatásról, továbbá jelentős ugor kori kerti növény-és gyümölcstermesztésről is. Egy kolléga, aki rendszeresen a mai magyar nyelvhasználattal foglalkozik, történeti-földrajzi újdonsággal is képes előrukkolni, ti. az ő ismeretanyagában Magyarország Pannóniával azonos; elsősorban persze