Nyelvtudományi Közlemények 98. kötet (2001)
Szemle, ismertetések - Szépe Judit: Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban [Phonemic paraphasias in the speech of Hungarian aphasics] (Szende Tamás) 359
360 SZEMLE, ISMERTETÉSEK sikerült - mert hogy nagy sikerrel megvédett disszertáció a kötet alapanyaga, amelyhez mindenkor veretes Tézisek tartoznak - summázat logikus rendben arról, amit korábban megtudtunk (Összefoglalás 167-191) és az imponálóan bő jegyzéke a hivatkozásoknak (Irodalom 193-205). Természetes módon első feladata a recenzensnek az, hogy állást foglaljon a téma helyét és súlyát illetően. Valójában ezt a szerző meg is teszi helyette. A dolgozat végső soron organikus agykárosodásban szenvedő betegek nyelvi anyagát veszi alapul, ennélfogva pedig elméletileg és gyakorlatilag több szakma (a nyelvtudomány, a neuropszichológia, a logopédia egyes ágazatai) számára ígér felhasználható eredményeket. Ez így is történik, noha a szerző a nyelvészeti aspektusokat választja szemléletének tájékozódási pontjául, módszere specifikusan nyelvészeti - közelebbről elsődlegesen hangtani - természetű, és következtetései töretlenül a gondolatmenet nyelvészeti vonalán haladnak. Az irányválasztást mindazonáltal nem csupán a szerző alapképzettségének determinációja határozza meg, hanem a konkrét kutatás tapasztalatai is. A megfelelő helyen ugyanis bizonyítékot látunk arra, hogy az afáziások nyelvhasználatának egyes jellemzői függetlenül kezelendők attól a standard tipológiától, amelyet az afáziának mint betegségnek az osztályozásában a neuropszichológia használ (1. 53-56). Ez a körülmény pedig egyúttal bizonyítéka annak, hogy a téma kezelése autonóm, a lingvisztika illetékességébe tartozik, és hogy azt: a téma kezelését sajátosan nyelvészeti eszközökkel és módszerekkel kell végrehajtani. Valóban az a helyzet, hogy ameddig a neurológia és a neuropszichológia nem tud kellő mélységű leírást adni arról, hogy a nyelvi alakzatoknak pontosan milyen mentális reprezentációk felelnek meg, és hogy azok sérülésének részletesebben milyen agyidegfiziológiai folyamatok a hordozói, a kutató nem tudhat „két urat szolgálni" egyszerre, és kénytelen a maga kipróbált eszközeivel elvégezni a feltárást. További indok a témaválasztás és a kutatói alapállás mellett az, hogy - tudomásom szerint - 1941-ig, Jakobson nevezetes Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze című tanulmányának megjelenéséig meglehetősen egyoldalú állapotok voltak, minthogy csak az afáziakutatás használta a nyelvtudományt, és a nyelvtudomány csak az említett fordulat nyomán kezdte felhasználni az afáziakutatást a maga céljaira. Az egyenleg később jelentősen javul. Tudjuk, a kezdeményezés a nyelvtudományban igen gyümölcsözőnek bizonyult, például azáltal, hogy extralingvisztikus falzifikációnak teremtette meg az egyik lehetőségét bizonyos elméleti modellek vonatkozásában. Szépe Judit kutatási eredményei közül a legfontosabb megállapításnak azt tartom, hogy a fonémikus parafáziák homogén módon rendezett halmazt, egészében véve jól záró rendszert alkotnak (amit nagyjából eddig is tudtunk), és hogy ez a rendszer következetesen leírható megfelelően megválasztott fonológiai keretben. A parafáziák rendszerét egzakt formában definiálható szabály, illetve szabályok jellemzik. Közelebbről, a standard (köznyelvi) alakokkal való egybe-