Nyelvtudományi Közlemények 97. kötet (2000)

Tanulmányok - Csúcs Sándor: A permi vokalizmus története [The History of Permic vowel system] 3

A permi vokalizmus története 9 A hangkörnyezetnek nagy jelentőséget tulajdonít az általa szabályosnak tekintett hangváltozások magyarázatában is. A zűrjén e-nek votják e vagy o felelhet meg. Ezekben az esetekben Itkonen őspermi *e-t vagy *g-t tesz fel, s a kettős votják megfelelést úgy magyarázza, hogy palatális mássalhangzók mellett az e megmaradt a votjákban, labiális mássalhangzók, valamint g, k, r, z mellett pedig o-vá vált. Több évtizedes permi vokal izmuskutatásainak (1. pl. Lytkin, 1930, 1952a, 1952b, 1957, 1961) betetőzéseként 1964-ben jelentette meg V. I. Lytkin, Istoriceskij vokalizm permskich jazykov c. monográfiáját (Lytkin 1964). Az ebben található gazdag etimológiai anyag később a zűrjén etimológiai szótár (ESK) alapjául szolgált. Lytkin kutatásait nem terjesztette ki az őspermi koron túlra, tehát az őspermi magánhangzórendszert rekonstruálta, és levezette belőle a mai permi nyelvek és nyelvjárások vokalizmusát. Az ezek között mutatkozó tipikus hangmegfeleléseket táblázatosan is összefoglalta (Lytkin 1964: 231-233). Érdemes megismerkedni ezzel a táblázattal, amely szemléletesen mutatja, mennyiben tér el Lytkin rekonstrukciója Itkonenétől. (Megjegyzés: Lytkin táblázatát némileg egyszerűsített formában, de lényegi változtatás nélkül közlöm.) Lytkin táblázata 953 etimológia adatát tartalmazza, de ezek közül 173-nak nincs votják megfelelője, a táblázat tehát 780 permi etimológián alapszik. A táblázatból kitűnik, hogy Lytkin (1) hárommal több magánhangzót rekonstruál az őspermiben, mint Itkonen. (2) A zürj. i ~ votj. i megfeleltetést mutató szavak esetén PP *ii-t tesz fel. A három palatális, labiális magánhangzó (*ö, * ö, *w) rekonstruálását azzal indokolja, hogy ezeknek eltérő folytatói vannak a mai nyelvjárásokban, mint veláris, illetve centrális megfelelőiknek. Tehát pl. a PP *w mellett azért tesz fel PP *w-t, mert az előbbinek u, az utóbbinak ù folytatója van a délnyugati votják nyelvjárásokban. Lytkin tehát következetesen (talán túlságosan is következetesen) alkalmazta a klasszikus módszert. Munkájának másik módszertani jellemzője, hogy - mint láttuk - egyes esetekben döntő fontosságot tulajdonít bizonyos votják nyelvjárásoknak is. A későbbiekben többen is feleslegesnek, illetve nem meggyőzőnek tartották az őspermi *ö, * ö, *« sor feltevését (1. Itkonen 1967: 143-144; Korenchy 1974: 38-39). Itkonen és Lytkin alapvető fontosságú műveinek jelentős inspiráló hatása volt. Ezt mutatják a 60-as és 70-es években végzett és publikált kutatások. A klasszikusnak tekinthető Itkonen - Lytkin-féle őspermi rekonstrukciótól mind módszertanilag, mind eredményeiben talán R. T. Harms távolodott el leginkább (Hanns 1967). Ő alkalmazta elsőként a megkülönböztető jegyekkel operáló fonológia módszereit a permi vokal izmuskutatásban. Ezt a kísérletet nem tarthatjuk sikeresnek. A Harms által megállapított szabályok túlságosan bonyolultaknak tűnnek, nehezen érthetők, de legnagyobb hibájuk az, hogy nem képe-