Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Szemle, ismertetések - Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. [Language, style, literature.] 299

304 SZEMLE, ISMERTETÉSEK ünnepelt arra reagálva, hogy csak alig páran tudtunk/akartunk oroszul olvasni, a Graeca sunt, non leguntur-t finom, kicsit keserű gúnnyal aktualizálta az oroszra, ezzel is egy „vagy"-ot kárhoztatva. (Egyébként ekkor hallottam először - egy „szlavistá"-tól - ezt a latin mondást. Hogy éppen tőle, nem csoda, hiszen mindig is nagy kedvvel idézte a latin szállóigéket, és páratlan leleményességgel gyártott rájuk parafrázisokat; mindkettőre példával szolgál, már címével is, a bevezetőben idézett szubjektív pályarajza.) Ezt az emlékemet azért idéztem fel, mert úgy tűnik, mostanra a német is „görög" lett: néhány tökéletes németségű szöveg mellett másokban rengeteg nyelvtani és helyesírási hiba fordul elő (pl. 140, 430, 518,531, 532, némely lapon több is). Az irodalomjegyzékek láttán is hadd tegyek szóvá két dolgot. Amilyen tiszteletreméltó, hogy Fülei-Szántó Endre, öt évvel a halála után, nyilván nem véletlenül, szerepel egy pécsi szerző cikkében, olyannyira érthetetlen, hogy a nyolc éve halott Mártonfi Ferenc klasszikus tanulmányát (Altalános Nyelvészeti Tanulmányok, VIII. kötet) a pontosan erről szóló japán tárgyú cikkek egyike sem idézi (pl. 604). Elértek volna minket is - és éppen egy Péter Mihályt ünneplő tanulmánykötetben! - azok az újabb szokások, hogy csak pár évre nyúlik vissza a szaktudományos emlékezet, amely ráadásul földrajzilag is (kontra)szelektál? Továbbá: egy orosz nyelvű tanulmányban érthető, ha, mondjuk, Carnegie (egyébként sem tudományos) könyvét az orosz fordítás nyomán idézi a szerző, de a magyar nyelvűeknél legalább az eredeti kiadás adatait illett volna feltüntetni (Benveniste, 424). Sajnos, rossz hagyományról van szó! Több, mostanában megjelent nyelvtudomány-történeti munka például román vagy orosz ismertetés, illetve fordítás nyomán (sokszor még csak nem is a tanulmány címe, hanem a másodközlés vagy az említés lapszáma megadásával!) idéz nagynevű osztrák kutatókat, elárulva ezzel, hogy soha sem volt a szerző kezében az idézett munka. . .(„Germanica sunt..."?) Hadd ne zárjam „happy end"-del! (Péter Mihály sem szereti a mesterséges rózsaszín fényt.) Az általam olvasott példányon nincs jelölve ár (és a hosszú évek óta érvényes szokás szerint természetesen példányszám sem). A kolofonban nincs nyoma annak, hogy a kiadóként megjelölt tanszéken kívül bárki-bármi támogatta volna a megjelenést. Csak remélni lehet, hogy - az inkognito ellenére - szakkönyvtáruk számára vesznek majd belőle, és lehetőleg nemcsak egyetlen példányt mutatóba, azok a tanszékek, amelyeknek a „profiljába vágnak" a közölt tanulmányok. És csak remélni lehet, hogy diákok is észre és kézbe veszik ezt a szép és tartalmas kötetet. Ez azért volna nagyon fontos, mert különben ennek a -remélhetőleg még sokáig tartó - életpályának, és az ennek egy jeles dátumát méltóképpen megünneplő szerkesztői és szerzői csapatmunkának a példája nagyon kevéssé tudna hatni éppen azok körében, akiknek - „újszülöttek" lévén -sajnos, lassan már a Péter Mihály-jelenség is új. Annyira, hogy már nem is hiányzik, hiszen nem tudják, hogy ilyen lehetséges. Sőt van!