Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Szemle, ismertetések - Tolcsvai Nagy Gábor: A magyar nyelv stilisztikája. [Stilistic description of the Hungarian] 285

290 SZEMLE, ISMERTETÉSEK ráadásul a kontextus szót itt a megszokottól eltérő értelemben alkalmazza; erről 1. később is). Amikor viszont - nagyjából a stíluskategóriák fejezetétől kezdve -megjelennek a példák, kiderül, hogy a szerző avatott kézzel tudja kiválasztani a (mindig szöveg méretű és lezártságú) idézeteket. Milyen kár, hogy nem folyamodott hozzájuk már korábban is! (Ennek talán a terjedelem korlátozottsága is oka volt.) 7.3. A könyv stílusa olykor túl bonyolult, zsúfolt, fölösen ismételgető. Egészében véve: inkább németes (ezt nem úgy kell érteni, hogy germanizmusok vannak benne!), mint angolos (pedig a szerző tudomásom szerint angol szakos volt). Érjük be egyetlen mondatnyi példával: „Az adott szituációban, kontextusban és cselekvés részeként megjelenő megnyilatkozás stílusát a futurum exactumban a cselekvéselgondolás első mozzanatának megtett utolsó cselekvésegység kettős időbeli és hierarchiabeli helyzete választatja ki a beszélővel vagy az íróval annak nyelvi és szociokulturális tudása alapján a fentebb több helyen jellemzett szociokulturálisan meghatározott nyelvi-kulturális horizontból, interakciós repertoárból" (123). Tolcsvai Nagy terminológiája egészében véve átgondolt, logikus. Csak nagy ritkán bukkannak fel idegen (német?) hatásra valló mesterkélt szavak, pl. életvilágbeli szempontok, az író életvilágbeli körülményei (117). Ezt még el tudnám fogadni (ha az életvilágbeli a míívilágbeli-ve\, szövegvilágbeli-\o[ van szembeállítva). Ez viszont nemcsak idegenszerű, hanem értelemzavaró is: „A nyelvi megelőzöttség ... stilisztikai megelőzöttséget is jelent" (118), hiszen a megelőzöttség azt sugallja, hogy az írót megelőzték, lehagyták, azaz lemaradt valaki(k) mögött. Holott csupán arról van szó, hogy elődei, mintái, példái voltak (talán a megelőlegezettség pontosabb lett volna, bár ez sem valami szép). Már jeleztem, hogy Tolcsvai Nagy a kontextus szakszót nem a hagyományos 'szövegkörnyezet, szövegösszefüggés' jelentésben használja, sőt nem is abban az - egyébként az előbbiből jól levezethető - értelemben, amelyet Péter Mihály tulajdonít neki ('közlési helyzet, a közlés körülményei'), hanem a következőket érti rajta: „a nyelvi megnyilatkozás tematikai és konceptuális hálója, az az értelemtartomány, amely szövegen belüli (a szöveg értelméből eredő) és szövegen kívüli (a szöveg témájából, az ehhez kapcsolódó világismeretekből eredő) öszszetevőkből áll" (fogalomtár, 264). Ez azonban nem csupán terminológiai kérdés, hanem tartalmi is, ezért most ne bonyolódjunk bele. 7.4. A szerző szakirodalmi tájékozottsága kiemelkedőnek mondható. Az irodalomjegyzék imponálóan gazdag: több mint 300, nagyobb részben idegen nyelvű szakirodalmi tételt tartalmaz. Ráadásul az idézett művek listája roppant friss, úgyszólván naprakész (még 1996-os címek is találhatók benne). Legfeljebb azt róhatjuk fel a szerzőnek, hogy szakirodalmi tájékozódása egy kissé egyoldalú: főként a német és az angol-amerikai munkákat tartja szem előtt, s kevésbé épít a magyar szakirodalomra, még kevésbé a franciára.