Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Szemle, ismertetések - Szigetvári Péter: Naturalisták Kremsben 250

SZEMLE, ISMERTETÉSEK 253 hogy itt valóságos képzésről van szó, csakhogy a képzőnek nincs fonológiai megjelenése. Crocco-Galeas szerint a konverziót leginkább a stílus metaforáihoz hasonlíthatjuk: míg ez utóbbi paradigmatikusan meglepő, a szintagmatikus viszonyokba tökéletesen illik, addig a konverzió mint metafora — morfológiai metafora — csak a szintagmatikus szinten okoz(hat) meglepetést, paradigmatikusan a helyén van. (A szerző, és később Marianne Kilani-Schoch is, az irodalomban szokatlan syntagma, illetve syntagm terminust használják az elterjedtebb phrase helyett.) Crocco-Galeas végül a jelölők ökonómiájának elvét ismerteti, amely szerint a konverzió nem természetellenes folyamat, hisz ugyanaz a jelölő több jelölthöz tartozhat. így válik érthetővé, hogy miért fordul elő olyan gyakran, különösen izoláló tendenciájú nyelvekben. 3. Wolfgang U. Dressier is morfológiai témáról ír Sketching Submorphemes within Natural Morphology címmel. Azt elemzi, hogy melyek azok az önálló jelentéssel nem egyértelműen rendelkező szódarabok, amelyek a morfémákon belül azért elkülöníthetők. Ezeket osztályozza, bőkezűen sorolva a forrásokat, amellyel hasznos eligazítást nyújt a témát kutatni törekvőknek. 4. A jelöltségnek a második nyelv elsajátításában játszott szerepéről ír Katarzyna Dziubalska-Kolaczyk A Natural Model of Acquisition of Second Language Phonology and the Notion of Relative Markedness címmel. A naturális elmélet szerint a gyerekek olyan univerzális fonológiai folyamattípusokkal felszerelkezve jönnek világra, amelyeket később, anyanyelvüket tanulva automatikusan elnyomanak, korlátoznak és sorbarendeznek. Ezen kívül ugyanezeket a technikákat tudatosabban is alkalmazzák, ezt nevezzük tanulásnak. Egy második nyelv fonológiájának elsajátításánál az anyanyelv esetén elnyomott folyamatok elnyomását kell felfüggeszteni, az ott megállapított korlátozásokat újra megállapítani és a folyamatokat újrarendezni. Dziubalska-Kolaczyk saját kutatásai szerint az angolt második nyelvként tanuló lengyeleknél ez formális oktatás esetén jóval sikeresebb, mint angol nyelvű közösségben pusztán a mindennapi kommunikáció útján. A cikkben a szerző négy, az angol és lengyel közti különbségeket példázó folyamat lengyelek általi elsajátítását tárgyalja: az aspirációt, a szóvégi obstruensek zöngétlenedését, az angol dentális frikatíváknak ([0, ő]) és retroflex approximánsnak ([.[]) a helyettesítését és az angol morfémavégi veláris orrhang ([rj]) körüli nehézségeket. A szótagkezdő zöngétlen zárhangok aspirációját az angolban Dziubalska-Kolaczyk jelöletlenebb folyamatnak tartja, mint a lengyel megoldást, aholis ez stílusfüggö (nyomatékosító), általában nem történik meg. A dolog aligha ilyen egyszerű, más megfontolások (pl. Harris 1994. 133-138) arra utalnak, hogy a nyelvek egy részében van aspiráció, ezzel szemben nincs regresszív zöngésedés — ilyen az angol legtöbb dialektusa —, másokban nincs aspiráció, viszont van regresszív zöngésedés — pl. sztenderd magyar —; egyik sem nevezhető a másikkal szemben jelöletlenebbnek. (A szóvégi zöngétlenedést a második típusba jósolja Brockhaus (1990), azonban a gyakorlat az mutatja, hogy az első típusú nyelvekben fordul ez elő.) Igaz azonban, hogy eszerint az osztályozás szerint a lengyel inkább az első típusba tartozik, tehát valóban különleges az általános aspiráció hiánya. A szerzőt igazolják saját eredményei is: minthogy az angol e tekintetben a jelöletlenebb, vagyis az univerzális folyamatot alkalmazó és nem az azt elnyomó nyelv, a jelöltebb lengyel beszélői számára viszonylag könnyű e jelenség elsajátítása. A szóvégi zöngétlenedés univerzális jelöletlensége szintén kérdéses (vö. a fentebbi „más megfontolások"-kal), de ha Dziubalska-Kolaczykkal értünk egyet, akkor azt várhatjuk, hogy ezen a téren nehezebb dolguk van a jelöletlenebb (zöngétlenítő) nyelvet anyanyelvükként beszélő lengyeleknek, hisz — mondja a szerző — az angolban ez az univerzális folyamat el van nyomva. Ez azonban így nem igaz: az angol sok dialektusa (köztük az általában tanított sztenderd dialektusok is) zöngétlenítik a szóvégi obstuenseket (1. Jones 1956. 120; Gimson 1989. 153 és 180); ez a zöngétlenítés persze csak fonetikai, fonológiailag zöngések maradnak az obstruensek, hisz nyúlik az őket megelőző magánhangzó. Az eredmények a lengyel tanulók nehézségeit mutatják: a szerző szerint itt el kell nyomniuk egy természetes folyamatot. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.